Demény Péter

dp1_1.jpg1972. július 24-én születtem Kolozsváron.
1990-ben érettségiztem a Brassai Sámuel Elméleti Líceumban.
Ugyanebben az évben bejutottam a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar-román szakára; 1995-ben végeztem.
1998-ban szereztem meg a magiszteri diplomát.
1995-től 1999-ig a Kriterion Könyvkiadó szerkesztője;
1999 októberétől 2002 októberéig a Krónika című erdélyi közéleti napilap főmunkatársa;
2002 októberétől 2003 februárjáig az Erdélyi Riport hetilap vezető szerkesztője voltam.
2003 februárjától a kolozsvári Polis Könyvkiadó szerkesztőjeként dolgoztam.
2008 októberétől a Látó esszérovatának szerkesztője vagyok.
2001-ben beiratkoztam doktorálni. Dolgozatom témája Balla Zsófia költészete volt.
2014. január 31-én megvédtem a doktori címemet.

Díjak, ösztöndíjak

dp2.jpg• 1994-ben a Látó debüt-díja.
• 1995-ben a Román Írószövetség debüt-díja.
• 1995-ben a Soros Alapítvány alkotói,
• 1997-ben a Soros Alapítvány fordítói programjának ösztöndíjasa voltam.
• 1999-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának fiatal prózaíróknak számára kiírt Hajnóczy Péter alkotói ösztöndíjában részesültem; az egy éves ösztöndíjat egyedül kaptam meg a határon túli pályázók közül.
• 2001-ben Méray-díj.
• 2004-ben Communitas alkotói ösztöndíj.
• 2006-ban Móricz Zsigmond Alkotói Ösztöndíj.
• 2012-ben Déry Tibor díj.

Kötetek

dp3.jpg• A lélek trolija (esszék) Komp-Press, Kolozsvár, 2013.
• Ghidul ipocriților (Képmutatók kézikönyve) Cartea Românească Kiadó, Bukarest, 2013.
• Garantált pihenés (glosszák) Riport Kiadó, Nagyvárad, 2012.
• Hóbucka Hugó a mókusoknál (meseregény) Koinónia, Kolozsvár, 2010.
• Ágóbágó naplója (gyerekversek) Koinónia, Kolozsvár, 2009.
• A fél flakon (versek) Koinónia, Kolozsvár, 2007.
• Visszaforgatás. (regény) Koinónia, Kolozsvár, 2006 [pdf]
• Meghívó minden keddre. (irodalmi publicisztika) Papp Sándor Zsigmonddal közösen, Polis, Kolozsvár, 2005 [html]
• Beszélgetés a tükörrel. (versek) Online kötet, 2004 [html]
• A menyét lábnyoma (tanulmányok, esszék, kritikák) Komp-Press, Kolozsvár, 2003 [pdf, 491.7k]
• Bolyongás (versek) Mentor, Marosvásárhely, 1997 [html]
• Ikarosz imája. (versek) Mentor, Marosvásárhely, 1994 [html]

Fordítások

• Traian Ștef: A Cigányiász elbeszélése. Europrint, Nagyvárad, 2012.
• Ștefan Bănulescu: A Milliomos könyve. Bookart, Csíkszereda, 2011.

Daniel Bănulescu: Csókolom a segged, Szeretett Vezérünk! Scolar, Bp. 2014.

Kritikák, recenziók

Kemény István: Vallomás (Visszaforgatás). Élet és Irodalom, 2006/48.

• Gerő Enikő: Én-követés (Visszaforgatás). A Hét, 4/31, 2oo6. aug. 10. [külső hivatkozás]
• Kinde Annamária: Szabadsági és lazasági antológia. (A Meghívó minden keddre c. kötetről) Várad, 2006/1, 114–115. [html]
• Szabó Róbert Csaba: Caravaggio feje (Visszaforgatás). ÚMSZ, 2006. szept. 15 [html]
• Vallasek Júlia: A pont a történet végén (Visszaforgatás). Korunk, 2006/8. [html]
• Vári Csaba: Kedd van-e, vagy kedd ma nincs? (A Meghívó minden keddre c. kötetről), Erdélyi Terasz, 2006 [html]
• Farcádi Botond: Kecsesen táncoló szavak - közhelyek fölött (A Meghívó minden keddre c. kötetről) Krónika 2006. március 3–5. [html]
• Nagy Boglárka: Kettő az egyben (A Meghívó minden keddre c. kötetről), Élet és Irodalom, 50. évf., 13. szám/2005 [html]
• Bányai János: A kritikaíró kéznyomáról. (A menyét lábnyoma c. kötetről), Korunk 2004/7 [html]
• Gyulai Levente: Az irodalmi detektív, avagy a műkrtitikus nyomozása (A menyét lábnyoma c. kötetről), Korunk 2004/7 [html]
• Vári Csaba: Nem erdélyi lónézés (A menyét lábnyoma c. kötetről, Látó, 2004/5.) [html]
• Zsidó Ferenc: A kritikus kéznyoma. (A menyét lábnyoma c. kötetről) A Hét, 2003 [html]

A bejegyzés trackback címe:

http://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr42660885