Blaskó Balázs, a klasszikus
A Népszabadság mai számában Doros Judit cikke az újdonsült egri színházigazgató műsorpolitikájáról. A riport felsorolja, milyen darabokat mutatnak majd be a következő évadban, hogy a nézők ne szomorkodjanak hazafelé menet. Sütő Káin és Ábelje, Páskándi Vendégsége, Móricz Rokonokja is ott van a listán.
Be kell látnunk, egytől egyig olyan művek, amelyektől a közönség táncra perdül. Páskándi drámája besúgó és besúgott bonyolult viszonyát mutatja be (érzékeny és értelmes mindkettő, azért bonyolult a viszonyuk, a hülyék nagyon is átláthatók és megfejthetők) – minő öröm! A Rokonokat össze sem kell foglalni. A Káin és Ábel a biblia testvérgyilkosság lírai továbbírása. Már hányom is a bukfenceket.
A tévedés persze nem Blaskó előjoga. Tavaly Huszti Pétert láttam az Önök kértékben, és ő is összetévesztette a "művész színházat" a klasszicizálódott darabokkal. Holott gondoljunk csak Alföldi János vitézére! A magam részéről majdnem folyamatosan a langyos unalomba ütköztem ezeknek az oly igen klasszikus daraboknak az előadásakor, ha pedig mégsem, akkor a közönségnek éppen az a rétege nem szerette őket, amelyik retorikájában vágyott rájuk. Ezért sem hiszem, hogy Blaskó színháza igazán színvonalas tud majd lenni. Remekművek különben is szabad emberek környékén születnek. Olyanokén, akik belül szabadok.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.