A nő dicsérete
A nőt milyen könnyű is dicsérni!
"Rózsám, dáliám, liljomom" —
mondja mindenki, no de hát ki látott
liljomot szivaccsal a kezében,
dáliát, amint a padlót mossa fel,
rózsát, ahogy porszívózik s törölget?
Érdekes, a tövisekre nem számít senki,
pedig milyen nagyon is kell a tüske,
udvarlókhoz, családhoz, s hát még
az élethez úgy egyáltalában!
Igaz, voltam én is tüske nélkül,
megnyíltam, mert szerettem és nagyon,
forró volt minden szirmom s levelem,
szálltam a szélben és a boldogságot
mindegyik percben láttam s éltem én,
s nem gondoltam, lesz keserű bizony
a porcukor, mi álmunkból szitál,
s hogy megölném, miközben ölelem,
s ha feltámad, megint megölelem,
és addig ölelem, amíg csak ölhetek!
De most másféle boldogság az élet:
tövissel szúr, ha bántani akarják,
s csak akkor száll a szirma, hogyha védett,
s a szél előbb szerződést ír alá.
A nőt hát tényleg oly könnyű dicsérni —
"rózsám, dáliám, liljomom" —
de szeress csak a mosogatóronggyal,
szeress, amikor sajog a fejem,
amikor odavágnék minden tányért,
amikor odakozmál a valóság,
s a seprűkön elrepülnék a vágyba —
akkor szeress! És akkor biztosan
leszek én rózsa, liljom és akármi,
s a töviseim visszahúzom én,
hogy tudd, hogy vannak, de ne szúrjanak meg,
hogy ne gondoljak semmi porcukorra,
ne gondoljak a véredre, te hűtlen,
te problémátlan, hűséges lovag —
mert mi tagadás, én is úgy szeretlek,
ahogy a szelet szereti a szirom.
A bejegyzés trackback címe:
https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr286484823
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.