Petru Delacluj obszcén dalaiból - Tapír
Szeretsz, mondod, de olyan jól nevelt vagy,
szavakkal mondod, hogy heved milyen nagy,
és mélyhűtő szerelmes paplanod:
úgy szeressél, hogy sírjon a vadon,
mert nem csinálta, amit te csinálsz —
ne lógjon szerelmedből a gyász!
Ne lógjon szerelmedből a félsz:
vajon ami most, illik-e még,
vajon lehet-e, szabad-e vajon?
A szerelem nem finom alkalom,
hogy legyél, mégse legyél az enyém!
Ez nem színpad: kemény, ami kemény,
előre vágyik, hátul fúr, ha fúr —
ne legyünk már nyakkendős-szótlanul,
tippeljünk, mit szólna az anyád,
ha látná, hogy lesz has, ami hát — hát!
Hát akarom és mondom és kiálts,
és ne forgassuk most a bibliát,
és ne forgassuk szemünk se nagyon:
itt ami csúszik, nem kés a vajon!
Most nem mondom, mert ez mégiscsak líra,
de éjszaka a vágyam megtapírja,
és megboázza, megkagylózza vágyad:
ember vagyok, és ne vizslasd, hogy állat.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.