Pizza pikánsan
Állunk és dühöngünk. Igaz, olykor beszélünk is, persze telefonon.
Egyszerűen kezdődött pedig. Hazajöttem Vásárhelyről, Noémi meg az iskolából, és felvetette, rendeljünk pizzát. Rendeljünk, válaszoltam, mint Steinmann, a grófnő. Kinézzük az egyik pizzéria számát, felhívjuk, rendelünk. Félórán belül, rendben, félórán belül.
Hívnak, újonc az illető, kéri az elnézést, nem tudja, hol van a Dumbrava. Ez önmagában érdekes, de csak úgy, mint aki azon hüledezik, hogy nem tudják, melyik utca az, ahol ő lakik.
Tíz perc múlva ismét telefon, az illető a Tineretuluion van, nem talál bennünket. Jöjjön a sürgősség felé, mondja Noémi, haladjon el a mentőállomás előtt, forduljon jobbra. Ismét tíz perc, megint telefonál, nem és nem talál.
Lemegyünk, kiállunk egy sarokra, Noémi kézzel-lábbal magyarázza, hová jöjjön. Megint eltelik tíz perc, az orvosi előtt van. Nem tudjuk, hol az orvosi. Da-ți-mi un punct de reper, doamnă. Milyen vonatkozási pontot, már mondtam, menjen a sürgősség elé.
Tíz perc újból, a sürgősség előtt van. Megyünk oda. A sürgősség zárva. Hogy lenne zárva, most is két kocsi haladt el mellettünk?! A sínek mellett áll? Hogy állna a sínek mellett?! Milyen sínek mellett?!
Eltelik, aminek el kell telnie, cseng a telefon. Nu-mi dau seama unde sunteți. A sürgősséghez jöjjön be... A sürgősség zárva. Hogy lenne zárva?! Ön egyáltalán Zilahon van?! Dehogy, Vásárhelyen.
A kör bezárult. Noémi elkezdett nevetni, én elkezdtem elájulni, a szerencsétlen újonc pedig, gondolom, átkozódni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.