Megtalálni a feszültséget - Tamás Kincső kötetéről
"Novellák", szól a kötet műfaji megjelölése, de A Csinált-patak állatkertje írásai nem különálló szövegek.
Az egyes szám harmadik személyben szóló narráció, mely ugyanarról "a nőről" szól, éppúgy összefűzi ezeket a novellákat, mint a tér, az idő és a cselekmény egysége. Az elvált asszony egyedül él két gyermekével, Jankával és Előddel a tanyán, és folyton meg kell küzdenie valamivel: a fűrésszel, a nagyfejszével, a biciklivel, új és új és mindig újabb állatokkal — az emberek többnyire segítenek. A különböző részek arányosan, érzékletesen mesélődnek, sehol nem érezni a töltelék kísértését.
"A háztartás nehéz, hagyományosan férfias munkáival" küzd meg tehát a nő, mint a fülszöveg mondja, és nagyszerűen veszi az akadályokat. Módszeresen elolvassa az útmutatókat, tanácsot kér (jogosítványa van, könnyen megy oda, ahol adni tudnak), használja a tárgyakat, ellátja az állatokat. "Borul a madagaszkári pálma, megfekteti azt is. Örül, hogy nem törik a szép, bordópiros cserép. Porszívóz. Naponta háromszor. Gerendát hoz a fészerből, minden leleményességre szükség van, hogy kizárja a falból." (163.) Mármint a görényt, mert halak, denevér, kutyák, macska, varjú és holló mellett valamiért az is kell ebben a háztartásban feltétlenül.
Mint látható, a mondatok rövidek, tárgyilagosak, majdnem szárazak. Az elbeszélés hűvös távolságtartással halad előre, melynek azonban nagyobb lenne az ereje, ha belül feszültség morzsolná a szereplőket. Itt mégiscsak elvált valaki, gyermekek apjuk nélkül maradtak, az asszony talán nemcsak a görény miatt tölt álmatlanul egy-egy éjszakát. Erősebb lenne a kötet, ha bizonyos mondatokba több feszültséget lehetne belesejteni, illetve ennek a sejtetésnek volna valami támasza a könyvben. "Nem félek én a kutyától, szívem. Semmitől már." (187.), vagy: "Dúdolva indul (a kecskepásztorfiú) felfelé, a Csinált-patak mentén. Ahogy távolodik, egyre hangosabban kanyarog utána a szomorú, szerelmes ének." (188.) Itt megcsillan valami, ám az olvasónak nincs mihez visszanyúlnia. A női szereplő autonómiája a vágyat is kiszorítja a kötetből. Ez érthető: mindenki úgy védekezik, ahogy tud; de jó lenne (irodalmilag jó lenne) látni, hogy mi is az, ami ellen védekezik.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.