Málnaszörpöznek az emlékeim

Képek maradnak meg az emberben. 

Papp Vilma mint Mimi. Hercz Péter mint gügye Bartolo, és mint félelmetes Monterone. Szilágyi Ferenc és Bancsov Károly a Bánkban. Mátyás Jenő, ahogy elbömböli a Rágalom-áriát, és gonoszul a Gara nádorét. Kirkósa Júlia Toscája. 

És a sugárzóan szép Csoma Mária, amint a Grisette-dalt énekli. A kazacsokot járó Elek Károly a Rozikában. Jakab Lajos mint Jocó a Marica grófnőben. Szabó Gyuszi a legnyakatekertebb pozitúrákban. A nyalka Szeibert István a gyönyörű Marton Melinda mellett félkönyéken a Leányvásárban. Koncz Gábor fess Petrovja, M. Kovács Lenke csinossága, az áramvonalas Salat Lehel és az úri idősb Veress László.

Most, hogy lassan az Operamesék és az Operetturmix végére érek, felidézem a gyermekkoromat. A hangoló zenészeket, a rejtélyvörös függönyt a Kolozsvári Állami Magyar Operában. Ahogy bejött a karmester, és lassan csend lett. Ahogy felcsendült ez vagy az a nyitány. A "vazsmegyei gyerek vagyok" és a "záróra, fizetni!" A táncosnők vibrálása. 

És a költészettel együtt a próza. Néhány balettes tejkihordással egészíti ki a fizetését. Lassan mindenki elmegy, Csoma és Mester József, Farkas Rosemarie és Papp Vilma, Daróczi Tamás és Kálmándi Mihály. Mintha örökre egyedül maradnánk. A szomorúság benyomásai, miközben aki itthon maradt, őrzi a csillogást.

Otthon a számtalan lemez. Borbély Ferenc, Trenka Éva, Tőzsér Júlia, Kovács Attila, Kónya Lajos, Fogel László, Szilágyi Károly. Akiket egyáltalán nem láttam, akiket alig, és akiket mégis. Ülünk nagymamámmal, és egy világ forog a Teslánkon, neki pedig a szívében is. És Ottrok Ferencet még lemezen sem hallom.

Arról írtam, ami elmúlt, azzal az iróniával, amelyről azt hiszi az ember, megvédi, miközben tudja, hogy nem. Arról, amit láthattam, megszerethettem, és meg is szerettem. Wagnert még nem, Szirmaitól egyetlen operettet, Franz von Suppétól egyetlenegyet sem. Emlékeim határai világom határai.

Ahogy nőttem, megváltoztak az illúziók. A málnaszörp borrá nemesedett? Inkább keseredett. De gyakran visszajárok a ragacsos üvegekhez. Én ilyen visszajáró típus vagyok.

Éppen ezért sajnálom, hogy még egy pár operett, és vége. Egy a szívem, de több lett a párom. Szép város Kolozsvár, de már másképp az enyém. Illúzió a szerelem, de tündér is. 

Mit mondjak még? Köszönöm, te véres málnaszörp.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr3511757031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása