Hová hullt a haj? - Jon Fosse Szép című darabjáról
Jon Fosse nekem nem jön be.
Néhány évvel ezelőtt már láttam az Alvást, és több barátom minden ajánlása ellenére sem tudtam szeretni. Most pedig, a Szép után, azon töprengek, miért nem szeretem. Mert nagyon nem szeretem.
Először is, nem hiszem, hogy akad öt egyforma ember. A kamaszlánytól a kamaszfiún át a szülőkig és Leifig mindenki ugyanúgy beszél: elliptikusan, utalásosan, soha végig nem mondva egy mondatot. Ibsent lehet emlegetni, de azért nézzük meg A vadkacsát, a Solnesst, a Nórát: egy egész világ lüktet bennük, mindenkinek arca van, még mielőtt a rendező kiosztaná a szerepeket. Itt viszont az anya kivételével mind ugyanolyanok, és neki sem sikerül kimozdítania a helyzetet a holtpontról.
Másodszor, nem hiszem, hogy ha akadna öt egyforma ember, egyformán hatna rájuk az élet. Itt mindenki szűkszavú, történjen bármi. Siv nem megy tönkre attól, hogy az anyját egy idegen férfival látja kijönni egy csónakház padlásáról. A Fiú nem szorítja sarokba, és vágja a szemébe kíméletlenül, hogy "már a szigeten is!!!" (viszont elmondja ezerszer: "hát, így is lehet mondani". Geir valaha hosszú hajú gitáros volt egy együttesben: hol vannak a haj maradékai?
Nem, ezek nem zökkennek ki semmitől. Nem kiabálnak, nem ugranak egymásnak, nem kacagnak gúnyosan, nem, nem és nem. A Nő inkább ezredszer is sétálni indul, semmint tisztázná a férjével, hogy hová lett a haja. És ami még különösebb, semmilyen más robbanás nincs. A képmutatók általában látszólag sikerrel képmutatnak, de teljesen váratlanul szenvedélyesen beleszeretnek egy idegenbe, és a férjük előtt csókolóznak vele, vagy azt mondják, sokat tett értük az apjuk, de mibe került ez! Itt nem mondanak semmit, csak ugyanazokat a mondatokat.
Ezek az emberek nem élnek, csak a szerző illusztrációi, akik tömörnek szánt, de egyre laposabb mondatokat mondanak. A néző reménykedik, reménykedik, re... — aztán már csak várja, hogy véget érjen. Pedig a színészek (Ördög Miklós Levente, Korpos András, Moldován Orsolya, Biluska Annamária, Barabás Krisztina, Nagy László) jók, hordozzák, végig meg is őrzik a feszültséget, rezzenéstelen az arcuk, mégis kavarog a tekintetükben valami.
Most is látom egy bejegyzésen, mennyire megosztó szerző Fosse. Én osztódással fogyok ilyenkor.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.