Belenyalunk a fagyiba - Az öreg hölgy látogatása marosvásárhelyi előadásáról
Nézem a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kiváló előadását, és azon tűnődöm, mennyire más színház volt az 1989 előtti, mint a mai, és hogy ez vajon mit jelent.
Nem véletlen, hogy mindez éppen Az öreg hölgy látogatásáról jut eszembe. Mert miközben nincs színház, amely ne rólunk szólna, Dürrenmatt darabja valósággal belénk vágja: rólatok van szó! Ti vagytok ilyenek, te vagy ilyen: csak egy birka a többi közül. Mindannyian megölnétek Alfrédot, miközben az erkölcsről papolnátok, meg a városotok felvirágoztatásáról, meg egyéb blődségekről. Nem az érdekelne titeket sem, ó, dehogy, hogy egy leányt harmincöt évvel ezelőtt megerőszakoltak — arra ma is azt mondanátok, amit egy hölgy idéz célzatosan egy kamasz lánynak, ahogy jövünk ki szünetre: "Aki málnafagylaltnak öltözik, az ne csodálkozzon, ha belényalnak." A pénz érdekelne benneteket is, legyetek bár papok, magyartanárok, családi orvosok, polgármesterek, boltosok vagy csak a falu hülyéi. Az élet megy tovább — ebbe a ragadozó közhelybe takarózva lihegtek a pénzért és teljesítitek egy örökre megsebződött ember minden szeszélyét.
Arra jutottam, hogy a régi nagyok emlegetése csupa kényelem és önvédelem. Nem a régi nagyokról van szó, hiszen aki Mohácsi János előadását megnézi, az látva láthatja, hogy a mai társulat kifogástalanul játszik. Hanem arról van szó, hogy egykor, midőn (!) bárki felment a színpadra, a magyarok jól jöttek ki a darabból. Könnyen azonosíthatták magukat Nagelschmidttel és Szervéttel, Dózsával és Apáczaival, a hátgerinc jó oldalán álltak, s elhihették magukról, hogy ez mintegy természeti törvény. Erről a hitről pedig sokan nem hajlandók lemondani ma sem, következésképpen nem hajlandók belátni, hogy a magyarok éppoly esendő emberek, mint bárki más.
És nincsenek kivételek. Berta siratja az apját, ám amikor Claire Zachanassian súg a fülébe ezt-azt, már azt köpi felé: "Dögölj meg!" Igaz, végül, amikor a piros inggombok ellepik Alfrédot, mégis sír, zokog, összegömbölyödik. Jó, ő kivétel, de Gáspár már BMW-t vásárol a Claire pénzére, és Hajnika összeborul Imrével, a temetkezési vállalkozóval. "Az élet megy tovább."
"Mindig csak az örökös gyilkosság" — sanyarog mögöttem egy hölgy az előadás egyik legszebb pillanatában. Gondolom, a Szulejmánra vagy más ilyen problémátlanságokra vágyik. Annak azonban nincs köze hozzánk, és éppen ezért jó, nem másért.
Márai azt írja a Naplójában, a Besuch... (Der Besuch der alten Dame, a darab eredeti címe) az egyetlen világirodalmi rangú Dürrenmatt-írás. Szerintem több van; ez azonban feltétlenül világirodalmi magaslat. Modernizált és magyarizált, hogy megakadjon a torkunkon. És ne tessék azt hozni fel ürügyként, hogy az előadás rossz, mert az is nagyon rendben van. A hibát magunkban kell keresni.
És hazavinni néhány arcot. Kezdetnek elég lesz Claire és Alfréd, Berekméri Katalin és Kilyén László arca: a diadalmas zártság és a határra érkezett szenvedés.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.