Egy nagyasszonynak szentelt fesztivál

Minden olyan igazán operai.

A Virginia Zeani Fesztivált első alkalommal rendezik meg. A szoprán 1925-ben született a Maros megyei Görgényoroszfaluban Virginia Zehan néven. Korán Olaszországba került, és egészen káprázatos karriert futott be: Beniamino Giglitől Luciano Pavarottiig és Placido Domingoig a kor sztárjaival énekelt. Amikor a műsorvezető Marius Constantinescu felsorolta a tanítványait, rádöbbentünk, hogy hírneves énekesek akadnak közöttük, olyanok, mint Elina Garanca és Andrea Bocelli. A hölgy pedig, akinek egy videóüzenetét is bejátszották, kiteljesedett életet mondhat a magáénak, hiszen szépsége és tehetsége egyformán tündökölt, mint a háttérre vetített képekből kiderült.

A fesztivál zárógáláját, melynek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház adott otthont, Kürthy András magyarországi vendégrendező rendezte, aki azonban Erdélyben is ismert: mint el is mondta, 25 évvel ezelőtt Kolozsváron kezdte a pályafutását. Az első részben Virginia Zeani tanítványai (Enivia Muré, Fedi Peters, James Ioelu, Stefan von Korch) léptek fel Donizetti, Puccini, Verdi műveiben, a másodikban pedig Ana Donose, Marius Zaharia és Balla Sándor főszereplésével a Traviata második felvonásának első képét, illetve harmadik felvonását láthattuk.

kurthy.jpg

És hogy miért mondom, hogy "igazán operai"? Mert ragyognak a cipők és csillognak a ruhák; mert a díszletező háttérképek és a díszlet maga (Venczel Attila munkája) klasszikus ízlésűek; mert a rendező ötletére az apró Stefan von Korch a hatalmas James Ioelu nyakába ugrik örömében, hogy megszerezte a szerelmi bájitalt, és ez olyan finoman ártatlan humor; mert a Traviata nyitánya alatt, és később, a harmadik felvonás bevezető ütemeire Kürthy balettet rendeztet Anca Popdan koreográfussal, melyből a be-nem-avatottak számára is kiderül a történet; mert Ana Donose igazi, áradó operai szépség és tehetség; mert Cristian Sandu olaszosan dirigálja a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia zenekarát.

A különböző állami és magántámogatók révén, Marian Jurgiu igazgató és Kolcsár Péter művészeti vezető segítségével létrejött fesztivál megérdemelte volna, hogy jobb reklámot kapjon.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr9812621519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása