A vég

Valamikor mégiscsak úgy tűnt, mintha lenne egy értelmiségi réteg, Erdélyben ebbe neveltek bele. 

Ez a bejegyzés az Apamozsár betetőzése lenne, bár inkább azt kellene mondanom, hogy a letetőzése. Az utóbbi időben minden ilyen irányú reményemet elvesztettem, és azzal szembesültem, hogy már csak a kivételek vannak.

Nem akarok itt nagyon filozofikus lenni, egyszerűen leszögezném, kit neveznék én értelmiséginek. Azt, aki nemcsak művelt, hanem kreatív is, aki a rendelkezésére álló információkból valami újat képes létrehozni, aki mindig fel tud vetni egy eredeti szempontot; aki nem követ valamit vakon, viszont végig tud gondolni egy gondolatot: tudja, miben hisz. Galilei, Erasmus, Pascal, Széchenyi, Camus, Ady, Hannah Arendt, Bibó, Esterházy, Bretter és a többiek, az egész európai kultúra számomra ezt közvetíti.

Persze, élhettem volna a gyanúperrel. Ahol egy egész társadalom ugyanazért rajong, ott valami nincs rendben. Nézzük a talán legtöbbet emlegetett Harag-imádatot. A kreativitást szerette ez a közösség? Ugyan már! Azt szerette, hogy a Sütő-drámák szépen elszavalódtak, a hatalom és a lázadók között könnyen különbséget lehetett tenni, és mindenki azonosulhatott Nagelschmidt-tel. Ha szintén jó színészek eljátsszák egy másik rendezésben, akárki rendezte is, a néző rögtön a múlton könnyezik. Fel sem merül benne, hogy akkori rajongásának művészeten kívüli okai is voltak, például a diktatúra, mely mindenkit ellenzékivé tett, és a fiatalság, mely mindig szebb, mint a harmadik felvonás.

Mindenkit ellenzékivé tett? Hát csak retorikai értelemben, szellemileg távolról sem. Most olyan hittel követik a jelszavakat, mint annak idején tették, látszólag kényszer hatására. Ha a migránsokat kell gyűlölni, nosza, gyűlölik őket. Ha Sorost, azonnal kész a szótár. Ha az EU-t? Hiszen mindig is gyűlölték! Fél centire sem látnak át a propagandán, fel sem merül bennük, hogy propaganda, a szépen kiépült kamarilla ellen semmi szavuk nincs, a korrupciót rendben valónak érzik, a propaganda kreálta félelmet smafunak, és egyáltalán: mindennel meg vannak elégedve.

Tűzzel a szemükben magyaráznak valamiről, amit nem értenek, amit meg sem akarnak érteni, mert semmi igényük a megértésre, csak a követésre. 

A jelszavak más, számomra kedves szavak eltűnéséhez, radikális átváltozásához vezettek. Nem lehet kereszténynek nevezni azt, aki mindig a más gyűlöletéről beszél, ahelyett, hogy a maga szívében élő szeretetről beszélne, s úgy védi a kereszténységet, hogy valójában megszünteti, mielőtt más tenné. Nem lehet értelmesnek nevezni azt, aki tapsol az egyik legjobb egyetem üldözésének. Nem lehet erdélyi türelemről beszélni, ha egyfolytában az ellenkezőjét tapasztaljuk. Az az Erdély, amelyben felnőttem, vágyott a világra. Ez az Erdély a zártságra vágyik.

Ó, hogy rühellem a prófétaságot.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr2713870844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.