Süteményt eszik a vágyakozás - a marosvásárhelyi Liselotte és a májusról

Élesre vagy inkább vékonyra húzott jelenetekből áll Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című darabja. 

Liselotte férjet keres, mert az öregasszony, akit tizenhat évig ápolt, meghalt, és ráhagyta a lakást, a férfiak viszont sorra halnak ki mellőle, méghozzá akkor, amikor a lakásán várja őket: az egyik megfullad a halszálkától, a másikkal a szíve végez, a harmadikat az áram üti agyon, a negyedik öngyilkos lesz a világvége fölött érzett bánatában... Szóval mindenki meghal.

Gecse Ramóna és Galló Ernő ezt a darabot játssza el Harsányi Zsolt rendezésében, és minden kételyünk ellenére (nem túl sok ez a hirtelen halál? Ha már így, nem lehetne abszurdabban, kevésbé realisztikusan? Ez a nő tényleg soha ki nem megy a lakásból?) élvezzük nézni őket. Mert Galló ugyan szerep szerint is változik, de Gecse sem kevésbé, hiszen neki meg alkalmazkodnia kell a férfiakhoz, s így aztán hol azt játssza, aki az osztálytársát várja szívrepesve, hol azt, aki bátrabb és józanabb, mint az udvarló, hol a végsőkig kacérat, hol a hullarészeget, hol a kiábrándultat - bizonyos értelemben ezek a legszebb pillanatai, amikor süteményt eszik, és üres tekintettel bámul a semmibe.

Ebben az előadásban végre Galló Ernő is más, mint a legtöbbször: "lila" özvegy, aki a halott feleségével kommunikál, és minden Liselotte főzte fogást neki köszön meg, gátlásos adóhivatalnok, huncfut és apokaliptikus fiatalember, snájdig vízszerelő, borzalmas kinézetű hajléktalan. Mindegyiket el tudja játszani, hiszen kiváló színész, ráadásul próteuszi alkat, így ő is fel tudja skiccelni mindazt, amit a szerző felvázolt.

A szarvasfalterítős lakásban így dől el egy élet (és ki lehet bírni ilyen könnyen ennyi halált?), míg végül egy férfi motorral nem érkezik, és el nem viszi a nőt, immár szöveg nélkül. A darab vége a halál irányába visz, és szövege is van, az előadásé a reménység felé.

Liselotte és a május könnyű stück, igazi vasárnapi színház.

liselotte.jpglisel.jpg

A szellem sétáló utcája - Horváth Andor halálára

Jó lenne, ha elmennél, hogy aztán nehogy késő legyen, és akkor bánkódj, hogy nem mentél. 

• Tovább olvasom »

Lábtörlő alatt

Abban a világban, ahol mindenki vakon ugyanazt hiszi, az esztétikai eszménykép a szar tagadása. "Ezt az esztétikai eszményképet giccsnek nevezzük." Ez a nagyon radikális és nagyon igaz gondolat Kundera A lét elviselhetetlen könnyűsége című regényéből származik. Én azt hiszem, a magyar társadalomnak nagy szüksége van erre a tagadásra. És arra a gyűlöletre, amely ebből a tagadásból származik.

• Tovább olvasom »