A porszemek hallgatnak - a tabuk működéséről

"Feddhetetlenséged vérszomjas" — olvasom Bulat Okudzsava Dilettánsok utazása című regényében. Mint elvált ember, mélyen meg tudom érteni azt a herceget, aki ezt gondolja a nővéréről.

• Tovább olvasom »

Mi baj van Istennel?

Tisztában vagyok a kérdés provokáló élével. De gondoljuk meg: ha a hozzá való viszonyulással baj van, akkor Őt hogyan látjuk? Milyen Isten az, aki folyton haragszik, kizár, büntet? Milyen Isten az, akinek hosszú, tulajdonképpen végeérhetetlen listái vannak arról, kit nem szabad szeretni és miért? Melegek, muzulmánok, hajléktalanok, zsidók, romák, románok, arabok — már belefáradtam, de még nincs vége.

tartuffe_r_keresztes-attila-design_hodgyai-istvan1-470x260.jpg

Nem vonom kétségbe a félelem jogát. A kapitalizmusnak rengeteg a vesztese; ha mélyebbre nézünk, akkor tulajdonképpen mindenki az, hiszen aki luxusautóban ül, az sem vezet nyugodtan, hanem ezer beszélgetést bonyolít le, és vágyik az egyértelműségre. A bizonytalanság a génjeinkbe épült. A menekültválság sem nyugtatja meg az embert. A világ ellenséges. Más kérdés, hogy elég régóta az.

Azt azonban már igencsak furcsállom, hogy milyen könnyen elhallgattatja a lelkiismeret szavát a leghívőbb keresztény is, vagy meg sem szólal benne. Nincs egy szemernyi kételye sem, kérdése, árnyalása, szégyene. Etnikai vagy szexuális hovatartozás, szociális állapot, vallás, bőrszín —  minden jó, csak gyűlöljünk egy kicsit. Akárhogy is, nem hiszem, hogy ez rendben van így. Idézhetnek akármit a Bibliából, nem hiszem, hogy ez Jézus szellemében fogant. Ma, amikor a kereszténység emlegetése valamiféle lelki vitézkötésnek számít, ez különösen felkavaró.

Azt is érdemes belátni, hogy nincs diktatúrahelyzet, amikor az ember a kényszer hatása alatt mondja, amit mond, szemben a kihallgatótiszttel, a poloskáktól vagy a besúgóktól való félelmében, ilyen vagy amolyan zsarolások között, amikor az államtól függ minden, tőlünk pedig semmi. Akkor sem egészen így volt, mégis sokkal többet lehetett másra fogni, és gyakran joggal. 

Most mindent Istenre fognak, inkább ezt érzem. Az ember, aki Felé küszködik, borzadva torpan meg a félúton. Lelkészek, püspökök, és főleg magukat hívőknek mondók tömege gyűlöl habzó szájjal valakit. Mivé lettünk?

De hát Isten képe nem független attól, amit a lelkünkben gyúrunk belőle. Ne mondja nekem senki, hogy Tartuffe Istene nem a Tartuffe-é, és nem hagy jóvá bármit. És elég rég nem láttam ennyi Tartuffe-öt egy léleknégyzetméreten.

Megjegyzés: a plakátot Hodgyai István tervezte. 

Ui.: A legnagyobb tisztelettel és szeretettel kérek mindenkit, ne soroljon olyanokat, akiket ő "igaz kereszténynek" tart. Ilyeneket én is tudok, kétségbeesésem mélyén sorolom a nevüket, mint ahogy a bárányokat számolja az ember, ha el szeretne aludni. A bejegyzésem arról szól, hogy jelenség szerűen ez látszik, ezt érzem, és nem hiszem, hogy egyedül lennék a benyomásommal. 

Mivel köt össze a kaputelefon? - A magyar és a román párhuzamos valóságról

Sokan azt mondják, az RMDSZ nem jókor próbált alkudni a múlt héten. Én viszont azt mondom, teljesen mindegy, hogy mikor próbált volna alkudni, mert azok a nacionalista reakciók, melyek kilövelltek, bármelyik pillanatban éppen így kilövelltek volna. Mégpedig szerintem azért, mert mindig csak horizontálisan gondolkodunk, vertikálisan soha. Illetve mindig zártan, egyirányúan, passzívan. Semmit vagy nagyon keveset teszünk azért, hogy a románok mentalitása megváltozzon, és ne annak a tömegnek érzékeljenek bennünket, amely helyzetét kihasználva szerez meg jogot, szoboravatást, kétnyelvűséget, bármit.

Mire célzok? Arra, hogy az RMDSZ minden esetben a politikusokkal, a döntnökökkel tárgyal. Hallom, XY néhány évvel ezelőtt szervezett néhány közönségtalálkozót a román választóknak, mégsem szavazott rá egyetlen román sem. De azzal áltatom magam, hogy ha folyamatosan történne ez a munka, ha nem pár hónappal a választások előtt, hanem négy évig, aztán újabb négy évig, aztán újabb négy évig stb. találkozna a politikus a román nemzetiségűekkel is, akkor nem ez lenne az eredmény.

Természetesen érzem a feszültséget és a tehetetlenséget. Az RMDSZ arra építette fel a működését, hogy a magyarok szövetsége, sajátosan magyar problémákkal foglalkozik, azokat próbálja orvosolni. Folyamatosan a szavazóbázisa (vélt vagy valós) gondolatvilágához alkalmazkodik, és soha nem kísérletezik azzal, hogy előtte járjon. Ha ez a bázis a szövetség szerint nem nézné jó szemmel a közeledést, akkor nem áldozna rá energiát. Pedig a szavazóbázis is beláthatná, hogy még egy vagy két ciklus, és sok helyen nem lesz elég magyar, aki a szövetségre szavazzon. 

Én azonban nem pusztán és nem is elsősorban politikai meggondolásokból mondom, amit mondok. Hanem főleg azért, mert egyrészt nem értem, hogyan is élhetünk másként, és éppen Erdélyben, másrészt mert a szellemi állapotokra is ráférne a frissülés, és ennek egyik remek lehetősége a folyamatos önellenőrzés a tükrözés alternatívája révén.

kapcsolat.jpg

Beállt ugyanis egy elég rémisztő passzivitás. Kialakultak a polgári látszatok, nincs azonban polgári valóság. Anyagilag megvan az a réteg, amelyik jól él, nyugati kocsikkal furikázik, háza van mindenféle tetőkön és falvakban, ide meg amoda jár nyaralni, aukciókon vesz részt stb.; szellemileg viszont nem is lehetnénk távolabb attól az irigyelt kortól, amelyben Nagyváradon otthon érezhette magát a kor legszubverzívebb költője. A mai polgárság az értéket összetéveszti az árral, transzszilvanizmust emleget, de gyűlöl mindent, ami nem olyan, mint ő — és nem éppen olyan, különbségek az árnyalatokban sem lehetnek —, autonómiáról képzeleg, de nincs egy önálló gondolata, kereszténységről papol, de a vár fokára készül. 

Ismétlem: ebben az állapotban, melyben sokan zelóták lettek, és egyik-másik politikust szentnek nézik, jól jönne a felfrissülés. Megszüntetné talán a folyamatos kacsingatást is: ha ők nem, mi sem! Holott a gőgnek kizárólag vesztesei lehetünk, győztesei semmi szín alatt. Az együttélés valóságát kellene megteremtenünk, nem benne ragadni ebben a gyilkos párhuzamosságban, amelyben ma élünk. Én eljárok román rendezvényekre, beszélgetésekre, előadásokra, folyamatosan jelen vagyok a román médiában, nemsokára könyvem jelenik meg Doru Poppal közösen, de mindkét közeg kivételként kezel mindkettőnket.

Itt derül ki az is, miért "mosom össze" az RMDSZ-t az "emberekkel". Azért, mert az erdélyi magyarok többségének nincs román környezete, problémátlanul éli azt a párhuzamosságot, sőt, kizárólagosságot, amelyet a szüleitől, a nagyszüleitől és az összes felmenőjétől örökölt. Abban a kultúrában, melyben azt írta egy nagy költő, "holott a sírt, hol nyugszik atyja, kellene megbotoznia", s amely egyre a lázadást és a szabadságot emlegeti, hervasztó hagyományőrzés.

Aki polgármester akar lenni, az ne az utolsó hónapokban ébredjen rá, hogy a városában románok is élnek, hanem kezdje meg a munkát aznap, amikor befejeződött a választás, és végezze akkor, amikor elkezdődik. Mert az szánalmasan hangzik, hogy azért vesztettünk, mert Pityi néni a román ellenjelöltre szavazott. De nemcsak a politikusok emlegetik szívesen Pityi nénit, és érzik úgy, hogy a magyarságot mindössze egy kaputelefon köti össze a romániai valósággal.