Valaminek kell lennie - Babiczky Tibor kötetéről

"Sérült gerincű fák", "szélütötte fák", "gerincferdüléses fák." A természet beteg, akárcsak a világ és a versek beszélője. Ez a fájdalom azonban nincs túlkiabálva, a versek nem gazsulálnak, nem alkudoznak az olvasó rokonszenvére. Tőmondatos, pontos sorok, kijelentések, szürke hangulat. "A lámpatestek megtelnek / sötéttel, és felöklendezik / az éjszakát. Még csak fél öt van." (Fázis, nulla, föld — 32.)

• Tovább olvasom »

Nagy plakátok rajzolója - Hodgyai Istvánról

Én már csak a plakátjaiért is elmennék az előadásokra. Mindig azt veszi észre, ami a legfontosabb, azt emeli ki, de nem tanárosan, nem szájbarágósan, hanem éppen úgy, hogy a néző meglepődjön rajta: hiszen ez a legfontosabb tényleg!

• Tovább olvasom »

Elmúlt, de a miénk lehet - Szabó Gyuláról

"Van vagy két évtizede, hogy Bethlen Kata sorsához azonosuló közelségbe kerültem, s már egy dráma terve is foglalkoztatni-nyugtalanítani kezdett, de túl kemény diónak találva, meghátráltam. Félretettem akkor a »Bethlen Kata-dossziémat« azzal, hogy hátha majd egyszer elővehetem valami regényféleségként, esetleg egy történelmi tudósítás záróköteteként A lélek bástyái címmel. De a két évtized úgy telt el, hogy most távolabb vagyok ezektől a tervektől, mint húsz év óta bármikor. A korszakosan tragikus asszonyi sors azonban azóta is énem szerves részeként »ül« bennem. Nyugszik úgy, amilyen nyugtalanító, s nagyon valószínű, hogy úgy is marad immár. Lehet, hogy ez is sors." (51.)

• Tovább olvasom »