Az elmaradt udvariasság

Sokan meglepődtek vagy inkább megdöbbentek azon, hogy a múltkor a napilapos rovatomban megírtam a hölgyet, aki olyan rosszkor és rosszul szólalt meg a könyvbemutatónkon. Barátaim, ismerőseim kínosan udvariasak vagy elefántnak neveznek az elmaradhatatlan porcelánboltban. 

Kétségtelenül az vagyok. Nem törődöm egy idős hölgy érzékenységével, magányával, elzártságával, amelyből ilyen akciók segítségével próbál kilépni. Mentségemre szolgáljon, hogy egyrészt nem minden ilyesmit írok meg, hiszen akkor másról sem kellene írjak, meg az, hogy most viszont akárkit megírtam volna, nemcsak őt.

Többször, több alkalommal és helyen leszögeztem: nem hiszek a közösségben, az erdélyi magyarságban; nem hiszek úgy, mintha egy távolról itt maradt romantikus lennék, aki szerint mindenki, aki Erdélyben él és magyar, ugyanazt gondolja és ugyanazt kell gondolnia. Ha mégis hiszek (mert az élet tele van paradoxonokkal), akkor csakis a színvonal közösségében hiszek és idegesítenek azok, akik giccset isznak és színvonalat prédikálnak. Cikkem hőse úgy lépett ki a közönség elé, hirtelenül és váratlanul, mint aki színvonalasan fog teljesíteni: szépen emlékezik meg egy jó színészről. Nem ezt tette: zagyván beszélt és elsősorban magáról.

Talán humánusabbnak kellene lenni, belátom. Kosztolányi ír a húzás művészetéről, meg arról, hogy van olyan szöveg, amelynek minden szavát ki kellene húzni. Ilyenkor semmi más nem motiválja az írót, mint az a vágy, hogy a neve megjelenjen. "Olyan vágy ez, melyet nem teljesíteni udvariatlanság." – írja Kosztolányi, aki világéletében udvarias ember volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr412659641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.