Én és a nők
Ironikusan nevelem a lyányomat, sok humorral, nevetéssel, mindennek a másik oldalával. Talán a félelem működik bennem ilyenkor, de az óvatosság mindenképpen: egyszer úgyis el kell engednem, hátha így könnyebben megy majd. Mármint az engedés.
Ettől persze a határok sem oly világosak, mint egy egyértelmű atya alatt lennének: ő sem érzi őket, kamaszodik is, én is impulzív vagyok, hát persze, hogy összecsattanunk. Én rádörrenek, ő felhúzza az orrát, kijelenti, hogy látni sem bír vagy ki sem jelenti.
De mostanában elég gyakran jelent ki bizonyos dolgokat. Legutóbb például, s éppen a konyhában, duzzogva, ezt: "Apa, te nem tudsz a nőkkel bánni." Majd leszédültem a padlócsempére...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.