Majd biztos akad más

 Átdolgozások korát éljük. Bármilyen pejoratívan hangzana is ez (ismerjük a plágiumleleplezők lelkes hadát, akik legtöbbször semmit nem értenek), én pozitív értelemben, örömmel használom. A Budapest Bár, a Csík Zenekar, a Quimby, Lovasi András – szinte felsorolni is nehéz, ki mindenki szállt be ebbe a művészetbe.

És milyen remekül szállt be! A Kaláka 40. születésnapja óta figyelek fokozottan erre a jelenségre. A kék tűzeső Kiss Tibi hangján egészen más, mint az eredeti: forró, sprőd, égetve-lemondó. A Születésnapomra játékosabb, humorosabb, huncutabb a Csík zenekarral. A Gyűlölöm a vadvirágos rétet nem olyan mélyen búgó, de legalább olyan mélyütéses.

Imádom Karádyt s a Kalákával szemben sincs bizonygatni valóm, de mára hitetlenebbül hiszünk, ironikusabban legyintünk, s ezeket a mai legyintéseket a feldolgozások a dolgok természeténél fogva jobban érzékeltetik.

Legutóbb Palya Beára csodálkoztam rá a Késő bánat, most már utánam a vízözön miatt. Poór Péter száma mondhatni klasszikus – a Palya Beáé felkavaróan modern, én is elénekelhetném akár (nem a hangomról beszélek, mondom a kommentelőknek.) Hanem arról a szilajságról, amellyel ez az énekesnő elénekli ezt a slágert. Valami olyasmit érzek, mint A szegény kisgyermek panaszai beszélője: "Kopog-kopog a rossz, vidéki valcer / és fáj és mély, mint egy Chopin-keringő." Olyan erőt, amelytől nem lehet menekülni.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr313136020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.