Sziklába faragva

 Kemény, független, sprőd, egy tömbből faragott – ezek a jelzők jutnak eszembe Szilágyi István múlt szerdai estjéről, illetve hát magáról Szilágyi Istvánról. Mindig is tudtam, hogy egy nagy íróval élek egy városban, de az ember mindig örül annak, ha ismét igazolódnak a sejtései.

De miért sejtés? Hiszen olvastam a Kő hull...-t, az Agancsbozótot, a Hollóidőt, a novellákat, hát mit nem tudtam, ugyan mit?! Vagy mit tudtam meg most, október 26-án?!

Nem mondhatnám, hogy megtudtam. De egyértelműen megfogalmazódott s ezért megtudtam mégiscsak, igen. Mégpedig azt, hogy Szilágyit nem a válaszok érdeklik, hanem a kérdések. Ezért a vaskos regények, ezért a megfejthetetlen történetek, ezért a keresés, nem a megoldás. Ezért rokonszenves az olvasónak: nem több száz oldalas tanulságokat vagy recepteket ír; egy régi párhuzammal élve, nem a fogadót, hanem az utat írja.

Zárásként felolvasott egy esszét. Kérdésekről szól és nem is kőbe, sziklába faragott. 

Egy kemény, nagy íróval élek egy városban. Ez persze nem az én érdemem, mégis jólesik.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr723341649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.