Szilágybagosi szombat

Disznótorosra hívott bennünket a kollégám a szülőfalujába. Ahogy beértünk Bagosra, ömleni kezdett belőle a szó: ha jobbra nézel, ott a könyvtár, ha balra, az az egykori Bánffy-kastély, ma öregotthon, ez itt a keresztapámék háza, ez a templom... Érződött a fiún, hogy hazajött.

Az igazi élmény mégis a család volt. A nagyszülőkhöz mentünk, oda jöttek aztán a szülők is. Igazi falusi emberek mindannyian, akik a helyükön vannak, nem törekednek ostobán felfelé, "egyszerűen" teszik a dolgukat.

Ezerhétszáz lej volt, mondja kollégánk, az unoka a fényképezőgépről. Jó, hogy lehet kapni, mondja huncut nevetéssel a nagytata; látszik, ennyi pénz szerinte rengeteg, de hát a Robi dolga, ha el akarja költeni.

Kolbászt, korhelylevest, tokányt, májast eszünk, pálinkát meg bort iszunk; alig bírunk felállni az asztaltól. Az is tetszik, hogy senki nem erőszakos: marasztalnak, de nem telepednek ránk, nem ragadnak hozzánk; semmi olyant nem tesznek, amit pedig már több falusi házban tapasztaltam, ahonnan alig lehetett elszabadulni.

Megnézzük a nyulakat; az öreg bak mindegyik nőstényt "megberheli". Hát ez tűrhetetlen... Az már kevésbé, hogy Robi agyonlőtte a szomszéd tyúkját a nyilával gyerekkorában – ezt visszafogott vidámsággal mesélik a nagyszülők; sajnálták ők a tyúkot, de hát a gyermek, az gyermek.

Degesz pocakkal, vidám lélekkel távozom a faluból. Pedig semmit nem tett ez a néhány ember, csak ők voltak, ők maguk, álarcok és komplexusok nélkül. 

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr733417523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.