A rettenetes jó szándék

 Könyvbemutatóra utaztam Budapestre, s valamitől, tán a zimankótól, tán a metróban a tömegtől, tán a bennem lévő csíráktól, mindenesetre úgy meghűltem, mint a fene. Pénteken délután beszédültem egy patikába, s elhaló hangon kértem valamit köhögés ellen.

"No igen, hát itt szokott az én kérdésem következni", kezdte a patikus, és mondta és mondta és mondta és mondta és mondta és... Be nem állt a szája, úgy locsogott; mintha egy ereszcsatornát szereltek volna a fejembe. Néhányszor levegőt vettem, hogy megszólaljak, ám ezek a bátortalan kísérletek meg sem érintették öntudatos Őpatikusságát. Végül mégiscsak szünetet tartott, én meg "igent" hörögtem. Nem tudom, mire mondtam, de már nagyon muszáj volt.

Átvettem, amit adott, kivonszoltam magam az utcára és beleájultam az éppen érkező villamosba. Ott érleltem meg a felismerést, miszerint a hűlés semmiség ahhoz képest, aki mindenáron segíteni akar...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr603438510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.