Mikor lesz?

"Aki el tudta hitetni magáról, hogy mindvégig civil maradt. Talán így is volt. Többnyire. Nekünk mikor lesz... Nyugodjék békében!" – írja Ktesibios a Litera egyik hozzászólásában, s nekem Stefan Borbély írásának szép passzusa jut eszembe: "A tévéfelvételt, amelyet meditációnk témájául ajánlok, a világ minden adóján bejátszották, egyáltalán nem biztos azonban, hogy mindenki, aki látta, a megfelelő következtetéseket vonta le belőle. Prágában vagyunk, Václav Havel elnöki mandátuma utolsó napján. Utódját még nem választották meg, Csehország rövid interregnumban él, amíg a parlament új elnököt nem választ, Havel számára mégis fölöttébb emberinek és civilizáltnak tűnik, hogy akkor hagyja el elnöki székét, amikor ennek eljött az ideje, s ne ragaszkodjon státusához a naptár megszabta időponton túl. A felvételen kimért léptekkel hagyja el az elnöki palotát, szerény fejbólintással üdvözli a kapust (mint amikor az ember kilép a történelemből, hogy népe érzelmi múltjába távozzék), aztán elvész a Hradzsin előtti tér homályában, mint egy egyszerű járókelő, aki azért jött, hogy a régi aranyművesek műhelyét és Kafka kis, ideiglenes lakását megnézze. Sehol egy sziréna, sehol biztonsági emberek, rendőrök, nyoma sincs katonaságnak vagy  opportunista politikusoknak, akik azért jöttek, hogy megvigasztalják vagy hogy elsirassák: az elnök magas rangú közhivatalnokból visszaváltozik közemberré, járókelővé. Ennek a képnek az ízét hosszan, alaposan kell élvezni, mint valami nagyon érdekes zamatú, egzotikus gyümölcsöt – ha nem másért, hát azért, mert ilyesmit soha nem fognak látni nálunk, a cotroceni-i palotát övező utcákban."

A magyar hozzászóló s a félig magyar, félig román, de románul publikáló esszéista ugyanazt a tulajdonságát emeli ki: civilségét. Azt, ahogyan része lett a történelemnek, de nem hiúságból és nem becsvágyból, hanem mert úgy érezte, van, amit nem lehet elmulasztani, van, amire nem lehet legyinteni, amit nem szabad másra hagyni. A szabadság nem "a más dolga" – a szabadság az enyém, a legszemélyesebben az enyém, már amennyiben ember szeretnék maradni, nem egyszerűen két lábon járó, vegetáló gőg. A Hradzsinban is járt, de a Hradzsin nélkül is az volt és az maradt, aki az előtt, illetve az után.

Ha így értelmezzük, a civil nem más, mint az, aki mert önmaga lenni. Miközben rémülten figyelem a világ legbutább és legszolgalelkűbb köztársasági elnökének ténykedését, Hávelre gondolok, aki nincs már közöttünk, mégis megőrzünk valamit belőle.

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr893477343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.