A remény lehetőségei

Nagyon megrendültem. Az EPMSZ liebfrauenbergi konferenciáján feláll egy öregúr, akivel egyszer boroztam, értelmes, kiábrándult embernek tűnt (rokonai Auschwitzban pusztultak el), és azt mondja, a konferencia előtt azon gondolkodott, mondjon le a magyar állampolgárságról (Franciaországban él). "Magyarország számára nem lenne nagy veszteség, de számomra jelentene valamit", ám a találkozón olyan élményekben volt része, amelyek hatására úgy döntött, nem dönt még úgy.

Mindezt raccsolva, szikáran, fölösleges szavak és gesztusok nélkül. Aztán leül.

Mit tapasztalhatott? Hogy a különböző világszemléletű emberek úgy boroznak, vacsoráznak, kirándulnak, mintha lenne valami fontosabb, mint az egyetértés? Ha ezt, akkor egyetértek, mármint: én is ezt tapasztaltam. De minden racionalitásnál ékesszólóbb volt ez a szomorú, fehér hajú, fahangú öregúr.

Előbb azt akartam írni: talán még van remény. De most már azt írom: mindig van remény.

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr625346584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.