Kontraszelekció mint magyarság - Péter Tünde ügyéről

"Verestóy legalább magyaroknak ad állást a MOLnál". A kijelentés egy pesti cukrászda asztalánál hangzott el, egy politikus környékén. Nem vitatkoztam tovább (Verestóy ügyei volt a téma): nem mindig jut eszembe a megfelelő replika, több bennem az intuíció, mint az analízis. Vagy hamarabb jön elő.

De most, amikor Péter Tünde ügye szőnyegre került, és látom a megjegyzéseket, melyek szerint "nagy dicsőség a magyaroknak", belém villant, mi az, ami nem tetszett. A romániai magyar közélet eremdéeszestül, empépéstül, eementéstül, nem-tudom-mi-van-mégestül mindenkor úgy viselkedett, s ha nem mondta, akkor is tudta, mint Oszkár az Álarcosbálból: egy magyar gazembersége mégiscsak más, mint egy románé. Nyomorultak vagyunk, belénktrianonoztak, szegény lelkünket még Mohács is húzza, maroknyian porlunk, mint a kőszáli sas, hát persze, hogy ahová csak lehet, magyar embert kell juttatni, mindegy, kit, mindegy, miért, mindegy, hogyan.

Nem mondom, hogy nincs ennek a látásmódnak oka, hiszen olyan országban élünk, ahol minden nyilvánvaló identitásbillenés ellenére még mindig túl sokan gondolják, hogy kizárólag etnikai határok léteznek, s kizárólag azok alapján lehet elképzelni bármit — az RMDSZ-nek magának is ez a legfőbb tévedése és kényszerpályája, kényszerpályája és tévedése (nem tudom, mi a helyes sorrend). 

Ez az etnikai rögeszme súlyosan kontraszelekcióhoz vezethet, és olykor, lám, vezet is. Mert ha "mindegy, csak magyar legyen", akkor már nem is a választás a lényeg. Magyar még mindig van elég, bár persze pusztulva veszünk, és ha az etnikai jegy "mindent visz", akkor nem kell csodálkozni, hogy viszi a tisztességet, az okosságot, a műveltséget, a karizmát — tényleg mindent. Mert akkor már a magyarok között sem a verseny számít, hanem a magyarság, ami viszont ömlik, akár a zakuszka. Ha magyar vagy, ide gyere.

A magyar besúgók másként bűnösök, mint a románok: az ő helyzetük nehezebb volt, s csak a pálmák alatt nyögdécselők tudják, mennyire. A magyar párttitkár szenvedései mások voltak, s csak a kagylóba fúródó homok tudja, mennyire. A magyar cenzor úgy szenvedett, de viszont hősiesen, csak a Tamás Gábor hangján zúgó Olt tudja, mennyire.

Keserű vagyok, de magyar.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr436667291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása