Érzék és érdeklődés - Balázs Imre József tanulmánykötetéről

Sok mindent művel, de költősége mellett tanulmányíróként ismert a leginkább. És erre a szövegekből kikövetkeztethető alkata is predestinálja.

Filológusi türelem és alaposság, távolságtartó, visszafogott modor, kreatív elméletek — ezekre gondolok, amikor Balázs Imre József alkatáról beszélek. A modor már a verseiben is ilyen, bár azok mégiscsak személyesek valamiképpen. De nagyon ritkán beszél azzal a pátoszhoz közeli szenvedélyességgel, amellyel mások szoktak, még az "én"-t is ritkán írja le úgy, hogy az a nevével legyen azonosítható. Buszsofőr- és főleg vidra-másai jól ismertek a mai irodalmi sétatéren.

A tanulmány terminust bővebben, befogadóbban értem, mint általában szokták, vagy mint én magam is szoktam. Nem annyira a műfajra gondolok, amikor használom, mint inkább a szemléletre. Az Erdélyi magyar irodalom-olvasatok alcíme: Tanulmányok, esszék, kritikák, és műfajilag csakugyan megállapítható, hogy például a Bajor Andor és a fél pohár esszé, a Fenyőtoboz, rózsa, barlang viszont kritika. Az előbbi már a címében hordozza műfaji indoklását, a második pedig Balla Zsófia A nyár barlangja című, 2009-ben megjelent kötetét mutatja be az olvasónak.

Ezekkel a skatulyákkal azonban tényleg nem megyünk semmire. A hang miatt, a visszafogottság miatt, a mindig mindent figyelembe venni-attitűd miatt Balázs Imre József helye a legelőkelőbb tanulmányírók között van. Egyrészt tudása, másrészt eleganciája okán: Szőcs Géza kapcsán például Kulcsár Szabó Ernővel vitatkozik, de érvei mindig az elsődleges szövegről szólnak, és más érvekkel, nem személyekkel disputálnak.

Az új közép. Tendenciák a kortárs irodalomban (Universitas Szeged Kiadó, Szeged 2012) című kötetében, vagy még korábban Hervay-monográfiájában (Kriterion, Kvár-Buk. 2003) a szerző már megmutatta, milyen kreatív lehet a tudomány. Itt talán a Hogyan olvasná Jung az erdélyi magyar irodalmat? vagy A hasonlat egyik oldala árulkodik arról, hogy a tanulmány nem szigorú filoszok fantáziátlan műfaja. Az elsőben tárgyi, illetve alanyi olvasás különbségéből (a Freudhoz, illetve Junghoz kötődő "álomolvasási lehetőségekből") indul ki, a másikban egyetlen Markó-sorból bontja ki a költő egybegyűjtött verseiről szóló értelmezést.

És közben mindent mindennel egyben lát — ez is egyik rokonszenves tulajdonsága. Az avantgárd és a neoavantgárd régi kutatási területe, monográfiát is írt Az avantgárd az erdélyi magyar irodalomban címmel (Mentor, Mvhely 2006, mely aztán románul és angolul is megjelent), "ráolvassa" hát a Forrás-nemzedékekre; antológiákat válogat a Kalota Könyvkiadó számára, és akkor már módszeresen megnézi az erdélyi magyar esszét, kész irodalomtörténeti fejezetet ír az erdélyi magyar költészetről; Szilágyi Domokos-konferenciára hívják meg, amikor napvilágra kerülnek a költő besúgómúltjáról szóló szekus iratok, ő meg értelmiségi szerepkatalógust állít össze Szisz művei alapján stb.

Tudása kétségtelen és megkérdőjelezhetetlen, de nem gőgös; érdeklődése széleskörű, Stanley Fish-től Foucault-ig mindent olvasott és megértett, de mindvégig az irodalom a fontos a számára, a mű nem puszta ürügy egy elméleti vizsgára; érzéke is van, nemcsak érdeklődése.

Meg szeretném említeni ugyanakkor a hibátlan szerkesztést, mely Serestély Zalánnak, a szerkesztőnek és korrektornak, valamint a szerzőnek bizonyára egyaránt köszönhető.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr448638240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.