A zárt osztály logikája - Európáról és rólunk

"Még a mai ember is megtanulhatja belőle, hogy a szabadság és a pluralizmus mennyire egymást feltételező fogalom, és hogy a kettő mennyire együtt alkotja Európa állandó alapját." Kedvenc filozófusom, Ortega y Gasset mondja ezt A tömegek lázadása franciáknak írt előszavában François Guizot francia történész egyik könyvéről.

Az előbbiekben és a továbbiakban aztán a nagy spanyol többször is leírja, hogy Európa egyensúly, Európa dinamika, és hogy a közhelyszerűen gondolkodó ember minden kérdés láttán megelégszik azzal, amit megtalál a fejében.

Nem véletlenül írom ezt a "nagy spanyolt". Ortegát nem érheti a vád, hogy a tájba szeretne simulni. Spanyolságát minden könyvében büszkén vallja és hirdeti, ragaszkodik Don Quijotéhoz és a bikaviadalhoz, az Elmélkedés a vadászatról lapjain pedig egyenesen dühbe gurul az angolok képmutatásán, a fényképpel való vadászaton. Minden sorából árad a történelem kitörülhetetlensége (hiszen ki verte szét a spanyol Armadát?), ugyanakkor a tisztelet is egy nagy nemzet iránt.

Nem, Ortega nem azért ragaszkodik Európához, hogy színtelen és szagtalan legyen, hanem azért, mert úgy látja, közös európai vonás és érték a küzdelem az élettel. Annak szájából, aki az életet a hajótörött kapálódzásaként értelmezi, aki nem fullad meg boldogan, hanem csápol és fennmarad, ez az elképzelhető legnagyobb dicséret. Ortega nem tud elképzelni egy bárgyú  Európát, s a cselekvés számára elsősorban az ész cselekvését jelenti — ezért borul ki mindahányszor attól, hogy mennyi ostoba ember van a világon.

A sors különös iróniája, hogy most, 2016-ban éppen gyűlölve szeretett angoljai lépnek ki ebből az Európából egy olyan népszavazás eredményeként, melyet a demagógok kezdeményeztek, és az ostobák tetőztek be. Egyik számára sincs mentség, noha természetesen az ostobáknak találhatunk többet. A Brexit különös és elszomorító fejlemény, és Cameron, Farage meg a többi víziótlan azért menekül, mert fogalmuk sem volt, mit indítanak el.

Néhány hete egy konferencián nagyon megbíráltak azért, mert megemlítettem a demokrácia hátrányait, és az igénytelenséggel kapcsoltam össze. Nos, ebben a kétségtelenül éles párhuzamban is Ortegára támaszkodhatom: olyan embertípus terjedt el a földön, fejtegeti, mely jogokkal számol, kötelességekkel azonban soha; a jogait hangosan követeli, a kötelességeit viszont nem teljesíti, mert úgy érzi, minden jár neki, következésképpen nincs is kötelessége. Diktátorok sorát választották demokratikusan, még akkor is, ha erre az a válasz, hogy ők visszaéltek a demokráciával. És éppen az angol népszavazás bizonyítja, hogy a helyzet időnként Nyugaton is éppen az, ami Keleten. A lényeg az, hogy sikerült; hogy ez a siker valahogy ott rejlett a demokrácia mélyén; és hogy, mint szintén Ortega mondja, a mai tömeg és a görög városállamok választópolgárai nem hasonlítanak egymáshoz.

Nem a demokrácia ellen beszélek, hanem a demokrácia korrigálása érdekében; nem az Európai Unió ellen, hanem a demagógok és a gőgös tömeg ellen, mely utólag megrémül attól, amit előzőleg megszavazott. Európa mindaz, amit esszéjében Markó Béla is felsorol, a különállás pedig azt eredményezi, amiről szintén szól a szöveg. Nincs hová kilépni, nincs miért; egy zárt osztály akkor is zárt osztály, ha az ápolók esetleg a nyelvünkön beszélnek.

 

 dem.jpg

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr218873072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása