A cél nem a puszta megértés, hanem a vállalás - interjú Horváth Andor esszéíróval

Horváth Andor könyve a tavalyi év egyik legnagyszerűbb újdonsága volt, több könyvbemutatót is szerveztek neki. A kötet célja: románul beszélni arról, hogyan nevelődik bele az ember a magyarságába. Horváth Andor ezt elegánsan és magaslati intelligenciával teszi, éppen úgy, ahogy annak idején az óráit megtartotta.andor.jpg

a jódeménység foka: Miért érezted úgy, hogy meg kell írnod ezt a könyvet?

Azért, mert hosszas bukaresti életem során megtapasztaltam, hogy még a művelt, nyitott szellemű románok is roppant keveset tudnak a magyarokról. Amikor arról beszélünk, hogy valamely etnikai vagy kulturális kisebbség igényt tart bizonyos jogokra, akkor többről van szó, mint állampolgári (jog)egyenlőségről, mivel azok a személyek, az a közösség egyúttal múltjuk – történelmük és kultúrájuk – vagyis saját identitásuk elfogadását is beleértik az egyenlőség fogalmába. Hogyan valósulhatna ez meg, ha teljes homály fedi azt, hogy ők kik valójában, és milyen örökség birtokában kívánnak a többség tagjaival egyenlőek lenni?  

a jódeménység foka: Olyannak szántad, mint egy „bevezetést a magyarságba” a románoknak? Gondolod, hogy megértik?

Vegyük szemügyre két szinten a megértés fogalmát. Irodalomról szólván elmondható, hogy minden prózai mű történetet mesél el, de bizonyos módon (elvontabb, gondolati úton) azt teszi még a lírai alkotás is. Márpedig a történeteknek megvan az a sajátosságuk, hogy egyetemesek. Minden, ami az emberekkel történik, az emberek számára érthető, illetve azzá tehető. A második szinten található az, ami  a történetben sajátos, egyedi, különös: miért vett részt Kazinczy a  Bécs elleni összeesküvésben, miért lett Petőfi forradalmár, miért tudott Radnóti verseket írni a munkaszolgálat körülményei között is. Arra  törekedtem, hogy ennek a kettősségnek a mozgása, és ezáltal egy szellemi, nemzeti, kulturális identitás mibenléte követhető legyen az olvasó számára. Végtére így veszünk birtokba minden irodalmat: elfogadjuk a művekben rejlő egyetemest és sajátost. Megértjük Hamlet kétségeit, Jean Valjean kálváriáját, Bolkonszkij herceg orosz hazaszeretetét. Igen, bevezetés a magyarságba, de egyúttal abba is, amit Montaigne úgy nevez: „la condition humaine”, „az embersors”. 

a jódeménység foka: Valamikor a „Mi és ők. A másik a világirodalomban” című kurzusod szemináriumvezetője lehettem. Végül is az volt a célod, hogy megmutasd „nekik”, ilyen a „másik”?

A kérdésre részben már válaszoltam fentebb. Hozzátenném: érdemes jobban belegondolni abba, mit is jelent a különbség „én” és „te”, „mi” és „ők”, „egyik” és „másik” között. Vannak élethelyzetek, amikor ez a különbség a döntő, éspedig konfliktusok esetén, amikor ellenfelek állnak szemben egymással. De az emberi viszonyok nem-konfliktusos,  békés állapotában ez nem így van. Nem arról van szó, hogy „én vagyok én,  te vagy te”, vagyis nem egy festmény vagy fotográfia előtt állok és felkiáltok: „Jé, hát ez vagy te?” Akár két személy, akár két közösség reális, tehát humánus viszonyában ez dinamika, csere, kölcsönviszony: „én vagyok te, te vagy én”. (A nagy szerelmekről szóló irodalmi művekben ezt néha ki is mondják.) Persze, hogy azért én  maradok, de a lényeg az,  hogy a „másikat” közben magaménak, azaz sajátomnak érzem, fogadom el. Ez az elmozdulás teremt humánus kapcsolatot az „én” és a „másik” között. Nézzük a nyugati országokban tapasztalható súlyos identitás-problémákat: franciák és ott élő muzulmánok között épp ez az átjárás vagy csere nem jön létre. A „másikat” homály fedi, netán fal választja el. Vagyis azt tartom, hogy a célt illetően többről van szó, mint megértésről. Szívesen használom a „vállalás” kifejezést, abban a súlyosabb értelemben, ahogyan azt mondjuk: „gyermeket vállal”. Mit jelent ez? Azt, hogy megosztja vele az életét: magára veszi az övét, neki adja a sajátját. Ilyen a pár-kapcsolat is: együtt-élés. Élhetnének külön is, ha úgy adta volna a sors, de már nem tehetik, mert össze-álltak. Közösségekre nézve is így van, mármint ha kölcsönösen vállalják egymást. A többség a kisebbséget, és, magától értetődően, a kisebbség is a többséget. Ahogyan 1918 előtt a magyar politikai elit, ugyanúgy azóta a román elit sem tudta, vagy nem tudta eléggé „vállalni” nemzeti kisebbségeit. Ezért vélem úgy, hogy szükség van identitás-történetekre. A magyarok számára is el kellene mondani, hogyan lesz valaki román.

a jódeménység fokaAlig van szó a feszültségekről, én legalábbis hiányoltam őket. A mindennapi feszültségekre célzok, például a magyar osztályok megszüntetésére vagy a magyar iskolák megszüntetésének vágyára a diktatúrában, vagy az olyan vitákra, hogy hol jobb az élet, és miért nem jó sehol a magyaroknak. Miért nem szerepelnek nagyobb hangsúllyal?

Feszültségek? Szerintem nem kevés szó esik róluk. Vallási feszültség Budai Nagy Antallal, társadalmi Dózsával, nemzeti Petőfivel, Arannyal, felekezeti-etnikai Radnóti kapcsán, stb. Amire célzol, az a jelenkorra vonatkozik, nekem viszont annak a tárgyalása eleve nem volt célom. Az aktuálpolitikára való ráhangolódás végképp nem, minden ilyen próbálkozás ugyanis azzal a kockázattal járt volna, hogy védőbeszédet írok, az pedig merőben más műfaj. Fölöttébb szükséges, de az külön terv vagy feladat. Például dolgozatot írni, amelynek tárgya „a 20. század társadalmi (vagy etnikai) feszültségei és az irodalom”, „a kisebbségi lét kihívásai és a szellemi élet”. Nem teljesen értem, mire vonatkozik a kérdés, hogy „hol jobb az élet, és miért nem jó sehol a magyaroknak”. Az elsőre választ adhatnak ugyan mérések és szociográfiai adatok, az ember mégsem követheti azt  az elvet, hogy szüntelenül oda telepszik, ahol jobb. A második új téma, tág téma. Hogy nekünk sehol nem jó? Nehezen fogadom el, hogy bennünket örök átokkal sújtott a Gondviselés.

a jódeménység foka: Milyen reakciók érkeztek? Volt valami különbség a „magyar” és a „román” olvasat között?

Volt részem elismerésben és bíráló észrevételben is. A magyar olvasók leginkább azt emelték  ki, hogy mennyire kellett ez a könyv. Több román olvasó örömmel fedezte fel a magyar irodalmi művekből készült kiváló fordításokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr2112264180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása