A tönkretett világ - TGM-től Lovasin át hová?

Július 30-án megosztottam Tamás Gáspár Miklós Lovasi Andrásról szóló cikkét, s ezzel apró vihart kavartam. Csakhogy a dilemmát személyre szólóan is megéltem.

• Tovább olvasom »

„Erről a csatornáról nem tudunk elklikkelni” - Beszélgetés Szakács László marosvásárhelyi ökológussal

Vágjunk a közepébe. Az ember egyebet se hall, mint a klímaválságot. Műanyagmentes hónap lévén én magam is megpróbálok üveges ásványvizet rendelni, vászonszatyorral járni bevásárlásra. De valóban olyan kevés az időnk, mint a gyakran csalóka média mondja? Egy ökológus mit gondol erről?

Egy ökológusnak látnia kell, hogy mi zajlik körülötte, ez a legfontosabb feladata. A rendszerszintű változásokat egyre közelebb jósolják a tudósok. Ez nem valamiféle bibliai értelemben vett apokalipszist jelent, hanem a mindennapi élet drasztikus megváltozását. Látványosan szembesülünk az időjárás változásaival. Július van: mindenfelé viharok, esők, zivatarok, jégesők sepernek végig. Mondhatjuk persze, hogy mindig is voltak viharok, de mégsem voltak ilyen erősségűek és ilyen gyakoriságúak. Ezek a szélsőséges jelenségek egyre gyarapodnak.

kornyezetvaltozas_4.jpg

Miben állnak majd azok a „drasztikus változások”, amelyekre céloztál?

Bocsáss meg, csak még annyit mondanék az éghajlatról, hogy ezeken a jelenségeken, amelyek mostanában megfigyelhetők, látható és érezhető az ember hatása. Egyes tudósok már évtizedek óta „antropocén korról” beszélnek, még nem „hivatalosan”, de egyre inkább használják a kifejezést. Az ember olyan változásokat képes eszközölni, amelyek világviszonylatban érezhetők. Ezek megnyilvánulnak abban, ahogy élünk, ahogy megszerezzük az életmódunkhoz szükséges nyersanyagokat, illetve a végtermékek eltávolításában, magyarán a hulladékgyártásban – ez óriási hatással van a környezetünkre.

A média azzal is tele van, hogy az emberiség nagy része nyomorog, márpedig mindezekhez, amiket felsoroltál, egyfajta polgárosultság kell. Az a kevés jómódú ember többet árt, mint az a sok szegény?

Máshonnan kellene közelítenünk. Az egyik legfontosabb hulladék az a sok műanyag palack, amelyben az ember a vizet megvásárolja. Ezt nem csak a jómódúak veszik meg, hanem azok, akik általában tiszta vizet akarnak inni. Ez azonban feltételes reflex: ha palackban van, máris tiszta, gondolnánk, a vezetékes meg nem. Pedig sokszor jobb lehet, de hiába a megfelelő tisztítási folyamat, ha a csőrendszeren keresztül ismét szennyeződik, akkor nem csináltunk semmit. Azt kellene elérni, hogy ne kelljen megvenni a palackost, legyen megfelelő a vezetékes. Ez csak egy apró része az egésznek... Egyébként jelenleg sokkal többet gyártunk, mint amennyire szükségünk van. El kellene döntenünk, hogy vajon a csomagolás-e a fontos számunkra, vagy a tartalom, és hogy mindent muszáj-e megvásárolnunk, amit megveszünk.

Emlékszem egy Benny Hill-jelenetre. Pincért játszott, és az egyik vendég reklamált, hogy a bor nem megfelelő. A pincér hátra ment, és kicserélte a címkét, ebből az „új” borból töltött, mire a vendég elégedetten bólogatott.

Ez a fogyasztói társadalom átka. Mindent reklámok alapján döntünk el, kevesebbet gondolkodunk, mint kellene. Sokszor azt is megvásároljuk, ami nemhogy nem kell, hanem még ártalmas is.

szakacs_laci.jpg

Manapság sok minden, amit az ember megvesz, nemcsak rá ártalmas (ezt egy ökológus csak laikusként jelentheti ki), hanem a környezetére is. Itt az élelmiszercsomagoló anyagokra gondolok elsősorban, de persze a ruházatra is, hiszen a ruhák nagy része műanyagból készül. A vizek, s általában a természet műanyagterhelése nemcsak az eldobott petpalackokból tevődik össze, hanem nagyon sok hétköznapi tevékenységnek eredményeként, pl. egy egyszerű műanyagszálas ruha mosásakor kétezertől kétszázezerig terjedő mikroműanyagszemcse kerül a mosóvízbe, amelyeket sok esetben nem tudnak kiszűrni, így bekerülnek a vizekbe. A „nagy”, ismert műanyagok (zacskók, palackok, szívószálak, s rengetek más) szigeteket alakítanak, tengeri állatokat fojtanak meg, de kontinentális környezetben is találkozunk velük.

De nem mindig a látható dolgok a legveszélyesebbek: azt, hogy a láthatatlan dolgok mennyire ártalmasak, még nem is tudjuk igazán. Például egyes kozmetikumokból (de nem csak) rengeteg mikroműanyagszemcse kerülhet a környezetbe, de a másodlagos, a meglévő műanyagok felaprózódásából keletkező mikróműanyagok is egyre inkább előfordulnak. A műanyag sehogy, illetve nagyon nehezen bomlik, sugárzás hatására viszont felaprózódik, és az 5 mm-nél kisebb szemcsét mikroműanyagszemcsének nevezzük. Ilyenekkel szennyezésektől távol is találkoztak már.

Ha ez a helyzet, mit segíthet a műanyagmentes hónap?

Nagyon fontos az egyéni hozzáállás. A sivatag is homokszemekből áll, milliárd apró homokszemből. A hatékony beavatkozásnak felülről kell érkeznie, de ha ez nem történik meg, akkor alulról kell kikényszeríteni. Csak a környezettudatos ember képes felmérni a korábban felsorolt ártalmakat, és igényt tartani arra, hogy az életmódjával ne szaporítsa vagy mélyítse őket. A nagy többségnél azonban nem a környezettudatosság, hanem az egyéni érintettség az, ami változást hozhat.

Egyszerű példa: 2020-ig kötelesek vagyunk a hulladékot szelektíven tárolni, és ennek 50 százalékát újrahasznosítani. Ezt évek óta tudják, ki is kellett volna építeni a megfelelő infrastruktúrát. Annak idején egyének szintjén valóban érződött is az igyekezet, csak hát nem volt az akciónak finalitása, nem sikerült intézményesíteni, és mára nem mondható sikeres hétköznapi gyakorlatnak. Itt a hatóságok nem voltak a helyzet magaslatán. Közben az idő és a törvény szorít, jövőre akár megduplázódhat a hulladékszállítási költség, s ez akár még serkentő tényező is lehet az egyenesen érintett polgár számára, hogy megfelelőbb intézkedéseket követeljen.

Azoknak az embereknek, akik komolyan vették mindezt, kell hallatniuk a hangjukat, kérniük kell, hogy megtörténjen mindaz, amit elkezdtünk. Ehhez nem kell aszkéta életmódot élnünk – ezt szokták a fejünkhöz vágni, hogy költözzünk barlangba, de hát egyáltalán nem erről van szó.

Én azt is érzem itt az egykori „keleti blokk” országain, hogy annyi ideig nyomorogtunk, akkor végre használjuk ki a modernitás minden, naponta gyarapodó „áldását”.

Hogyne, és sok ember esetében ez presztízskérdés akár. Vagy itt az utazás kérdése: mindenki divatos helyekre vágyik, holott a szépet és jót egyelőre hazai tájainkon is meg lehet találni.

Mostanában minden "mű", és ennek a sok „műnek” nagy a környezeti terhelése. Ugyanakkor az apró dolgok is számítanak. Például, ha már használjuk, a műszálas ruhák mosásánál jó a folyékony mosószer használata, amely csökkenti a súrlódást. A tudatosság nagyobb hatású az étkezés esetében: jó lenne lehetőleg helyi élelmiszereket beszerezni, nem olyanokat, amelyeket hosszan utaztattak és agyoncsomagoltak. Jó lenne mellőzni az egyszer használatos tárgyakat stb. Aki mindezt az apróságot életstílussá tudja átalakítani, annak esetében fel sem merül, hogy ez teher lenne.

Vagy itt a komposztálás. Nagyon sok olyan szerves hulladékot, amelyet a háztartás körül használunk, ki lehet válogatni, és akár a tömbház körül helyet keresni, ahol lebomolhatnak. De például figyelhetünk arra, hogy az étolaj ne kerüljön az élővizekbe. Vagy arra, hogy milyen mezőgazdasági vegyszereket használunk, mert ezek csökkentik a biodiverzitást stb. Valójában nem is lehet rangsorolni: mi a fontosabb, a biodiverzitás csökkenése, a fajok kiirtása, az élőhelyek elvesztése, a szennyezés – ezek mind olyan óriási fajsúlyú problémák, amelyek hozzájárulnak ahhoz, amit most tapasztalunk, és mindegyiket az életmódunkkal tartjuk fenn, akár passzívan („engem nem érdekel”, „ez a szakemberek dolga”), akár aktívan, hiszen sokaknak érdeke, hogy ezeket előállítsák, használják, terjesszék.

Az is fontos, hogy aki látja mindezt, az hallassa a hangját, mondja el akár a barátainak a véleményét és a lehetőségeket, ne hallgasson. Vagy ha a hatóságok részéről tapasztal sutaságokat és hibákat, szólaljon meg, éljen a szólásszabadság lehetőségével. Itt Marosvásárhelyen éveken keresztül „háborúztunk”, én személyesen is, a favágások ésszerű keretek közé való visszaszorításáért, de a nagy többség passzívvá vált.

A médiából úgy tűnik, sok ilyen tudatos ember van…

Igen, de sokan valahogy úgy viszonyulnak a világhoz, mintha a tévét néznék: ha valami nem tetszik, akkor csatornát váltanak. Csakhogy erről a csatornáról nem tudunk elklikkelni. Ebben a „tévében” mi magunk is benne vagyunk. Sokan nézik, hogy Attenborough milyen nagyszerű filmeket készít, szeretik is, de virtuális dolognak érzik, nem reális problémának.

Ez a Vekerdy Tamás-jelenség. Az emberek megtöltik a termeket, végighallgatják, hogy a gyermeket nem szabad versenyeztetni, agyonterhelni, tapsolnak, dedikáltatnak – aztán hazamennek, és küldik a gyermeket táncolni, úszni, angolozni, lehetőleg egyszerre mindhárom helyre. Visszatérve: lokálisan mi a helyzet? Itt, Marosvásárhelyen is passzívak az emberek?

Marosvásárhelyen megfigyelhettünk egyfajta negatív nevelést. „A fák veszélyesek” – hallatszott a jelszó. És valóban: a gyarapodó viharok miatt tényleg veszélyesek, hiszen kidőlnek, betörik az ablakot stb. De a további kiirtásuk következtében még több vihar lesz majd, tehát növelni kellene a zöldövezetet, nem csökkenteni.

kornyezetvaltozas_5.jpg

Foggal-körömmel védjük a komfortzónánkat.

Igen. Csak az érdekel bennünket, ami pillanatnyilag fontos, a folyamatok egyáltalán nem. A fa veszélyes az ablakomra – ennyit látunk a világból, de hogy mi magunk hogyan befolyásoljuk az ökoszisztémát, az, úgy érezzük, nem a mi dolgunk.

 

 

 

 

 

 

 

Hajszálerek kötik meg az időt - a Szerelempatakról

Amikor a minap a kocsmában felmerült a Szerelempatak, gondoltam, megnézem végre. Sokaktól hallottam róla, egyedül vagyok itthon, en gros-ban nézem a bűnügyi sorozatokat, kilépek egy kicsit.

• Tovább olvasom »