Apamozsár - Egy kiáltvány továbbírása - Mű és megfejtés

Bodort és Szilágyit a maguk mélységében kevesen elemezték rögtön megjelenésük pillanatában. Mint mondtam, Bodor nem is tartozott a sikeresek közé akkor még. K. Jakab Antal is nagyon figyelemreméltó tanulmányt írt első kötetéről, A tanúról annak előszavaként, a…

• Tovább olvasom »

Apamozsár - Egy kiáltvány továbbírása - Azt írják le, amit tudnak

Apáink nemzedéke nem tudja megérteni, hogy az alkotás: örvény, melyet nem az alkotó gerjeszt – ő csak részt vesz benne. Következésképpen ha akarna, sem tud „jólnevelt” lenni, hiszen hogyan, mihez képest lehetne az, ha mindegyre egy folyamat része, tehát nem ő irányít?…

• Tovább olvasom »

Zaccból az arcod - Dragomán György regényéről

Az egyik énem végig azt remélte, a férfit, aki Nagymamát visszakézből pofon vágja, elkapják, szétrúgják, megölik, a másik énem végig azt remélte, hogy nem. És hálistennek nem is, mert ha el kellene neveznem ezt a másik énemet, a jó olvasónak nevezném el: ez az, aki nem…

• Tovább olvasom »
süti beállítások módosítása