Kurázsi mama rizsporosan - A kolozsvári Karnyónéról
Mindenki hülye. Ez a benyomása annak, aki megnézi a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásában Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiakat Keresztes Attila rendezésében.
Mindenki hülye, bár akad, aki "hivatalosan" (mint Samu, akit Váta Loránd alakít), és aki "feketén" (az összes többi), és a rendező erre "megy rá": Lipittylotty (Hatházi András) németesen marha, Tipptopp (Bogdán Zsolt) franciásan, Karnyó (Balla Szabolcs) képkeretesen, Karnyóné (Bíró József) kiéhezetten, Boris (Kántor Melinda) kielégítetten is, Lázár boltoslegény (Dimény Áron) ufósan, Csokonai (Laczkó Vass Róbert) tamásgáborosan. A díszlet (Fodor Viola) zsúfolt és rémületesen funkcionális, csapóajtókkal, hágcsókkal, ablakokkal, ággyal a színpad közepén, a jelmezek (Bianca Imelda Jeremias) eklektikusak (Csokonai Vitéz Gábor leveti a mellényét, alóla feltündököl egy Superman-öltözet).
Szinte nem lehet elmondani, mi minden van. Hadarás a semmibe, paróka, melyet kiporolnak, és csak úgy száll a por belőle, gyerevelemahargitára-közjáték, improvizálás a nézőkkel, ironizálás a színházzal ("ki akarja megnyerni a 80 jegyet a következő hét stúdióelőadásra"), a színházzal és a közönséggel (miközben Laczkó Vass Róbert mindenáron tapsot szeretne kicsikarni, Bogdán Zsolt kiabál, hogy tűnjön innen, ez egy színházi — nem operai — előadás, Boris meg tapsol, mint a fene), a multikulturalitással és a toleranciával, a magyar himnusszal és a románnal... Az ember belefárad, mire elsorolja.
Hideget és meleget egyaránt hallottam a Karnyónéról, kíváncsian mentem hát az előadásra. Keresztes Attilát régóta szeretem, ismerem vígjátékok iránti gusztusát, szívesen utaztam. Már a 2001-2002-es évadban játszott A szabin nők elrablásából ismertem a színház- és közönség-gúnyoló indulatát, a szél pedig úgy fúj be az ablakon, mint a szatmári Három nővérben, és az arcok is olyan furcsára maszkírozottak. A vadkacsán kívül (be szép előadás volt!) nem is jut eszembe rendezése, mely ne járt volna az abszurd közelében. Hiszen mondja a Karnyóné kapcsán is: "Csokonai a Karnyónét diákszínjátszásra írta. A történet nagyon groteszk, ha realista módon nyúlnánk hozzá, akkor ez egy borzasztó történet lenne. Van benne egy »tökös« vénasszony, akinek udvarol két fiatal legény, de csak a pénzéért. Van egy szellemi fogyatékos gyereke. A férje a háborúban van, mindenki halottnak hiszi, de aztán hazatér. Végül szerelmi bánatában Karnyóné öngyilkosságot kísérel meg. Van benne valami Kurázsi mamás. A darab műfaja Csokonai szerint tündérjáték, mert a 18. században ő csak így tudta az abszurdot megfogalmazni." A legjobb vígjátékok mindig hátborzongatóak némileg.
A társulat, mint mindig, pazar. Mindenki remekül végzi a dolgát, Bíró Józsefnél jobban nem lehet tökös, valahogy mégis töketlen vénasszonyt játszani, Bogdán Zsolt, Hatházi András és Laczkó Vass Róbert csodálatosan oldják meg magánszámaikat, miközben a közönséggel játszadoznak, az összjátékok tündökletesek. Vannak leülési pillanatok, és a befejezést Csokonai is csak odaragasztotta, mert nem akarta rövid élete végéig ezt a darabot írni, és vannak erőltetett szóviccek és helyzetek (nálam "a vér nem válik vízzé" verte ki a biztosítékot, mikor Lipittylotty lelövi Tipptoppot, és a "Tompa Gábor" telefonálásának sem örültem annyira), az egész mégis működik, és egy mai Csokonait ad a nézőnek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.