Mindenki hallgat - A baloldal felelőssége

"Magyarázza már el valaki, mi a különbség a határon túliak elleni kampány és a mostani között?", kérdezte valaki a Facebookon, és ez a kérdés nagyon is indokolt. Ám a baloldal hallgat.

Hallgat, illetve a kormány ellen agitál, és ez a kormány nagyon is megérdemli az agitációt. Olyan országban élek, ahol gyakran kell megküzdenem a másságommal, és ha áttelepülnék Magyarországra, bizonyára meg kellene hallgatnom, mennyire "román" vagyok, és mit veszek el az őslakosoktól. Nem beszélve arról, hogy macskamézes ifjúságomban, 1989 előtt és sokáig után is, gyakran szerettem volna "megélhetési menekült" lenni, hiszen a Dunakavics, a gyulai meg a Rubik-kocka az elérhetetlen mennyországot jelentette. Arról már igazán nem beszélve, milyen ábrándjaim fűztek engem akkor Magyarországhoz, hiszen ezek a macskamézzel éppúgy összefüggtek, mint egyebekkel.

A baloldal tehát joggal lázadozik, és joggal borul ki a Kerényi Imréktől meg a Nemzeti Dohányboltoktól. Csakhogy ő sem számolt el önmagával. Könnyű most olyan nagyvonalúnak lenni, miközben 2004-ben a legxenofóbabb érvekkel riasztotta el az embereket az "igen"-től. Egy rossz népszavazási kezdeményezésre a "szabadgondolkodó" baloldal úgy válaszolt, mintha egyetlen pillanatig sem gondolkodott volna szabadon. Szerintem most is nagyon szórványosan teszi ezt, és ennek megállapításához csak körül kell nézni. Hol vannak a nem-hisztérikus Bibók?

Nem azért emlegetem mindezt, hogy a mostani xenofóbiát védelmezzem. Azért emlegetem, mert nem véletlen, hogy sokaknak most tüntetniük kell. A szembenézés, az elemzés, az árnyalás munkáját éppúgy nem végezték el, mint ahogy azok sem, akik ellen most felvonulnak. Hogy csak a szőnyegen levő ügyről beszéljek, ha a jobboldal azt gondolja, a határon túli magyarok szüntelenül csabakirályfiznak és nemnemsoháznak, a baloldal viszont azt, a világon semmi jelentősége annak, hogy egy olyan országban élnek, melyben gyanúsakként tartják számon őket, és hogy olyan problémátlan dolog folyton egy kategória szimbólumaként megjelenni. A baloldal odavan a Kormányeltörésbenért, de semmit nem ért belőle. A baloldalnak mindegy, hogy valaki dél-koreai vagy erdélyi, magyar-e az anyanyelve vagy sem. A jog szempontjából persze mindegy: román állampolgár vagyok, holott csöppet se román. De azért nem bánnám, ha nemcsak a jog játszana szerepet, amikor hozzám viszonyulnak.

A baloldal nem volt agresszív, és nem volt ilyen összetartó, amilyennek a jobboldal látszik. Nem mondott pitypangos marhaságokat, és nem akart mindent uralni. De a felelőssége ettől még felelősség, nem is akármilyen mértékű.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr527530908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása