A fájdalom füstjei
Egyszerűen imádom Simenont. Vagy inkább Maigret-t? Szinte mindegy. Azt hiszem ugyanis, Simenon magáról mintázta a felügyelőt. Nem arról a magáról, aki volt, hanem arról a magáról, aki szeretett volna lenni.
Így azonban még mindig nem elég pontos. Aki szeretett volna lenni és aki ott is rejtőzött benne — így már pontosabb; így már igaz is talán. A mindig nyugodt, pipás, hatalmas Maigret, aki a nyugalom és a pipa nélkül nem is lenne olyan hatalmas. Maigret, aki jobban szeret a gyilkos környezetében pipázni és beszélgetni, borozni és sétálgatni, mint szürke sejtecskékre hivatkozni vagy keményöklű csatákba keveredni. Éppen ezért az ún. értelemadó nagyjelenet legtöbbször nem tartogat semmilyen meglepetést. Nem olyan, mint Sherlock Holmes-nál vagy Poirot-nál, ahol egy kivételes intelligencia káprázatos logikáját látjuk működni, vagy mint Marlowe esetében, ahol véraláfutásos szemek között derül ki az alig sejtett igazság.
Nem; Maigret nem ilyen. Ő a kikötőben tesz-vesz vagy egy padon üldögélő ember boldogtalanságában merül el egyre jobban, hogy aztán éppen ebből, a boldogtalanságból "szálljon föl" valamiképpen a gyilkos. Vagy egy öregasszonyon töpreng egy Calvados mellett, egy öreg hölgyön, aki azzal kereste fel, hogy a lakásában elmozdulnak a dolgok.
Maigret a lélek kutatója, a hangulat letapogatója. Nem tudja, ki a gyilkos, mint Columbo, hanem keresi, s ha megtalálja, inkább szomorú. Nem gyakorló narcisztikus ő, aki abban gyönyörködik, milyen okos, s feltétlenül elmondja, hogy nélküle bezzeg... Mindenkit megért és mindenkit sajnál egy kicsit. A gyilkosság felderítetett, a gyilkost elkapták, az élet pedig megy tovább. A felesége várja a vacsorával, együtt fekszenek az erotika nélküli ágyba.
Nem is tudom már, hol olvastam, hogy Simenon és a felesége szobát vesz ki egy szállodában, aztán egy kurvát is kéretnek, és hármasban szeretkeznek. Ez az egyik Simenon, a tabuk ellen küzdő, a tabuktól rettegő, aki azért él botrányosan, mert sok benne a félelem, a szorongás. A másik Simenon nem ilyen. A másik Simenon fegyelmezetten laza, pipásan lomha. Túl van már a tabukon, nem érdeklik a tiltások. Kitartó és szívós, de nem igyekvő. Ha megalázzák, semmi baj: tudja, van élet a megaláztatáson túl is. Úgy is őriz magában valamit vagy valakit, aki nem megalázható, akárhány vizsgálóbíró vagy gőgös gróf is lenne a világon. Egy francia Arany János.
Az író hiú, sebezhető és tévedékeny, de nagyon szeretne másféle lenni. Az író boldogtalan vagy legalábbis küzd a boldogtalansággal, és folyamatosan lelkifurdalás gyötri, hogy esetleg olyanokat is boldogtalanná tesz, akiknek semmi közük a félelmeihez. Maigret nyugodt és boldog, minden félelme a pipájában rejtőzik, onnan szállnak fel a fájdalom füstjei.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.