Hinni valamiben - Széljegyzetek egy interjú margójára
"Számomra érthetetlen, hogy az ellenzék teljesen átengedte a hazafiságot a jobboldalnak, meg sem mernek szólalni ez ügyben. Pedig el tudok képzelni olyan hazafias, nemzeti kommunikációt az ellenzéktől, amelyik Orbánnal ellentétben a valós történelmi értékeinket hangsúlyozza." Olvasom a Forgács Józseffel készült csalódott, remek interjút, és azon gondolkodom, mi az, ami miatt azt mondom magamban: sohasem fog bekövetkezni.
Holott egyszer Réz Pál is felsóhajtott: miért csak hordó- vagy paródia-hazafiság van? Egykor Babits is lehetett hazafi, ma már kinevetnék a "baloldali" barátai. Miért?
Nos, azt hiszem, azért, mert a baloldal tehetetlen. Ez sommás megállapítás, és nyilván nem annyira egyénekre, mint jelenség szerűen érvényes, de látnivaló, hogy az ellenzék gyakorlatilag semmit nem tud a kormánnyal szembehelyezni. A nemjeit végtelenül és számolatlanul tudja sorolni, az igenjeit jóval kevésbé, főleg az olyan igenjeit, melyek mozgósításra és változtatásra képesek.
A magyar baloldal cinikus: mintha semmiben sem hinne. A haza szertefoszlott, nagyon nehéz meghatározni, még nehezebb ragaszkodni hozzá, nem lehet felépíteni. A magyar baloldal meg sem próbálja. Mintha nevetséges lenne minden igyekezet, annak az egynek a kivételével, mely a jobboldalt problematikusnak, a kormányfőt pedig diktátornak érzékeli.
Volt egy reális haza, meg egy imaginárius — írja Nádas a Kádár-korról. A reális tele aknákkal, az imaginárius az, amit felépítettél magadnak. Ez azonban, mondom én, nem lehetett közös, csak bizakodni próbáltak abban, hogy közös lehet. Amikor a rendszerváltás megtörtént, kiderült, ez a bizakodás mennyire illuzórikus. A baloldal ekkor a kritikát tette közössé, mert (helyesen) úgy érzékelte, ez az egyetlen közös elem a sok haza-álomban. A kritika azonban csak a társadalom szűk rétegét hozhatja össze, magyarázni sem kell, hogy miért.
A térség hagyományai csak súlyosbítják a dolgot. Nagyon nehezen alakul ki a civil társadalom, és minden magyar mellveregetés ellenére még sokkal nehezebben az a csoport, amely valóban polgári, és a gondolkodást nem tartja úri luxusnak. Hozzátenném, hogy a gondolkodás nem is az, amikor mindenre rálegyintünk. Azt másként hívják.
Valamiben hinni — a cselekvés fő motorja ez. Nem valamiben nem hinni, vagy valami ellen hinni, hanem valamiben. Úgy érzem, a magyar baloldalnak ez még nem sikerült.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.