Egy tömegpszichózis leírása
Az ellenség megkonstruálásának iskolapéldája — többek között ez volt és maradt számomra a kézdivásárhelyi ügy.
Túl azon, amit magyarul és románul egyaránt megírtam, hogy tehát a román államnak milyen óriási a felelőssége ebben az egészben, a történet egy másik, sokkal szomorúbb és általánosabb tanulsággal is szolgál. Ez pedig a következő: milyen könnyű ellenségnek nevezni, ellenségként kezelni és bűnösként elítélni gyakorlatilag akárkit. Mert nyilvánvaló, hogy a lelkes elhárításnak kapóra jött a szélsőségesség, a robbantgatással való viccelődés és minden egyéb abban, hogy terroristát kiáltson, és letartóztasson egy embert.
Egy magyar embert, mondják majd sokan vérben forgó magyarsággal. Természetesen, válaszolom én, hiszen az ellenség mindig az, aki nem-én, aki idegen, akiről "tudjuk", mennyire nem-én, és ezen a vidéken, sokak minden igyekezete ellenére, még mindig az etnikai aspektus az identitás legalapvetőbb összetevője. (Csak zárójelben mondom: mulatságosan szomorú, hogy gyakran éppen azok az emberek emlegetnek valamiféle "keleti Svájcot", akik a leginkább ragaszkodnak a románságukhoz, magyarságukhoz és bármilyenségükhöz.) Ki lenne a terrorista, ha nem a magyar, és kiváltképpen a székely?
Nem román, hanem magyar, nem magyar, hanem román, nem keresztény, hanem muzulmán — könnyű megfeleltetések, és amíg kívülük vagyunk, rendkívül kényelmesek is. De éppen arról beszélek, hogy bármikor belül kerülhetünk, hiszen nem az a lényeg, hogy milyen a vallásunk, milyen a bőrünk színe, milyen nyelvet beszélünk, sőt, éles helyzetekben az sem, hogy mi magunk mit mondunk magunkról. Az a lényeg, hogy az, aki a hazát védi, mit mond rólunk.
Megszólaltak normális hangok, és örülök nekik. De nem a normális hangokról akarok beszélni, hanem a tömegpszichózisról. Azokról a szólamokról, amelyek úgy tesznek, mintha könnyen, egyértelműen, radikálisan, kétségbevonhatatlanul tudnánk, ki az ellenség. És amelyek megfeledkeznek a múlt század két szörnyűségéről, amelyek ugyanolyan ökölrázva tudták, ki az ellenség: a zsidó métely, az osztályellenség. Nem számított, hogy a nagyszüleimnek kisvállalkozása volt, egy egyszerű buszvállalat, a rendszer kizsákmányolónak nevezte őket, a sofőr ellenük tanúskodott, és mindenüket elvették. Nem számított, mennyire nem métely Karácsony Benő, Radnóti vagy Szerb Antal, a számtalan ember, akinek az egyetlen bűne az volt, hogy zsidónak született, a kategória döntött az életükről.
Ezt nem kellene hagyni soha: hogy a kategória, a kategorizálás döntsön életekről. Nem úgy értem, hogy bedőljünk a provokációnak, hanem úgy, hogy a fejünkben, az agyunkban ne hagyjuk elterjedni. Végül is csak rajtunk múlik, hogy kit gyűlölünk, hogy mennyire adunk hitelt az összeesküvés-elméleteknek, hogy hogyan reagálunk zsigerből. De nem rajtunk múlik, mikor néz szembe velünk az a szörnyeteg, akit magunkban is nevelünk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.