"A korrupcióra számítanak, számolnak vele" - Interjú Magyari Nándor László szociológussal

a jódeménység foka: Kedves Nándi! Rég nem beszélgettünk, de most, hogy visszatértünk: mi van ezzel a korrupció nevű dologgal? Sokan azt mondják, a társadalom rákfenéje, sokan azt, hogy dehogy, sokan szüntelenül a DNA túlkapásairól írnak-beszélnek, mások szerint rossz válasz egy rossz helyzetre... Te hol helyezed el a társadalmi jelenségek palettáján?

Nem könnyű egy ilyen bonyolult fogalmat közérthetően meghatározni (amúgy is úgy vélem, a közérthetőség sokszor a pontos és helyes definíció rovására történik, ezért káros és félrevezető lehet), mert nagyon sok szempont szerint tekinthetjük a jelenséget, és sokféle terület összekapcsolódási pontjain alakul ki. Nemcsak gazdasági, piaci, jogi vagy adminisztratív, hanem morális, politikai és a hatalom technikáival vagy a politikai kultúrával is kapcsolatos. Ha mégis egyszerű meghatározást akarunk, akkor szűkítenünk kell a fogalom hatósugarát, körét, a fennmaradó részt pedig és tartalommal kell megtöltenünk.

Jómagam régóta kutatom azt, amit a legjobb kifejezéssel „közéleti korrupciónak” lehet nevezni. Ez nemcsak gazdasági ügyletekről, meg nem engedett eljárásokról szól, hanem ugyanakkor veszélyezteti a demokratikus intézményrendszer és a neki megfelelő kultúra épségét. Azért fontos ez az elkülönítés, mert ebben a korrupciós formában nemcsak gazdasági javak cserélnek gazdág, hanem és elsősorban olyan társadalmi pozíciók (státusok), melyeket nem az érdemek, hanem a klienteláris, urambátyámos, nepotizmussal és ezekhez asszimilálható eszközökkel tranzakcionálnak. Ha valaki rokonát, szeretőjét, barátját, iskolatársát stb. nevezi ki adminisztratív funkciókba – elvben legalábbis – nem pénzalapú tranzakcióként követi el a korrupt tettet, hanem befolyását használja előny szerzésére, kárt pedig azáltal okoz, hogy nem az érdemek, a felkészültség, a hozzáértés és az ügy iránti elkötelezettség a kinevezés alapja, hanem a kapcsolat. A romániai gyakorlatban szinte elképzelhetetlen, hogy valaki saját hozzáértése alapján jusson megérdemelt hivatalhoz, szinte mindig a láthatatlan korrupciós hálózatok, összefonódások, odatelefonálások alapján kerülnek ki a közhivatalnokok, szinte minden szinten. Attól tartok, hogy a szabály az összeköttetés, a csúszópénz, a lefizetés, a hivatal megvásárlása (kevés esetről tudunk, de megtörtént pl., hogy komoly összeget kérnek és kapnak egy-egy „jól fizető” hivatalért, mondjuk vámosi pozícióért). A korrupt – de lényegében láthatatlan vagy elhallgatott, elrejtett – hálózatok azután az egész rendszert téves pályára állítják, nem a szabályos, a hivatal menetét, az ügyintézést segítő, látható hierarchiák, hanem a láthatatlan keresztzsarolások, le- és elköteleződések, a kölcsönös szívességek rendszere, a patronátusi rendszerek vezetik a hivatalokat.

Radikális változásra lenne szükség ezen a téren, mert amíg az alapoktól, a hivatalnoki testület kiválasztásának és kiképzésének korrekt módozatát nem követi a rendszer, addig szinte tehetetlen ezzel szemben az igazságszolgáltatás, az ellenőrző szervek, a közvélemény. Megjegyzem, hogy az ilyen típusú korrupció melegágya az a hivatal, mely preferenciálisan és korrupt módon válogatja ki és lépeti előre a közhivatalnokokat, az a Köztisztviselők Ügynöksége (ANFP), melynek hosszú ideig államtitkár-rangú elnöke és alelnöke Birtalan József volt, és amely intézmény fényes elszigeteltségben, a közvéleménytől távol, köszöni szépen, jól megvan. Másrészt pedig hadd hívjam föl a figyelmet arra is, hogy a közéleti/politikai korrupció, éppen a zsarolhatóságon keresztül, szélesebb értelemben is meghatározza, át- meg átszövi a politikai mezőnyt, nem csak arról van szó – mondjuk a Borbély László ügyében –, hogy jogi és morális értelemben korrupciós ügyleten kapták, hanem arról is, hogy parlament általi (kétszeres) megmentésének politikai ára volt és van.

Visszatérve: a korrupció, mely mindig kapcsolódik a közigazgatáshoz is, a közvélemény számára a leginkább azt jelenti, hogy trükkös, szabálytalan vagy törvénytelen módszerekkel végül a „közvagyon elveszti közvagyon jellegét” (hogy egy híres szerzőt idézzek). Márpedig az ilyen ügyletek, bár sokszor csak ügyeskedésnek, „smekkerségnek” tekinti őket a közvélemény, mindannyiunkat megkárosítanak, a közös költségvetést dézsmálják meg, a közösségi költségvetést térítik el és használják magáncélokra.

A kérdés második részére térve, azt gondolom, hogy a kiterjedt, vagy strukturális közéleti korrupció minden szinten és formában jelen van a román társadalomban, viszont a jelenséget csak nagyon sok intézmény, kitartó politikai konszenzus, és közös föllépés, intézmények közötti együttműködéssel (akár külföldiekkel is) lehetne visszaszorítani, és ez a közvélemény támogatása nélkül nem működhet. Készséggel elhiszem, hogy a DNA sokakat zavar és azt is, hogy nem egyszer helytelenül, vagy meg nem engedett módszerekkel gyűjtött terhelő adatokat (ne feledjük, Al Capone-t végül adócsalással kapták el!), de ennek nem kell eltántorítania a korrupció ellen fellépőket a fő céltól. És igenis szükség lenne az ügyészi, bírói testület megtisztítására, feddhetetlenségének javítására, de a korrupció-ellenes föllépés, az összehangolt politikai, jogi stb. intézkedések leállítása katasztrofális politikai üzenettel érne fel. És a dolgok (nem mellesleg az RMDSZ támogatásával) ebbe az irányba haladnak.

A korrupció-ellenes politika — politika, tehát rendelkezik mindazokkal a jellemzőkkel, melyekkel a politikai mezőny és annak bevett/meghonosodott mechanizmusai rendelkeznek, így nem kizárni, hanem megérteni kell, és megerősíteni a föllépést. Mint ahogy a DNA-ellenesség is politika, elsősorban a korrupt, de befolyásos politikusok ellentámadása, akik az utóbbi hónapokig a legtöbbször a háttérből irányították, ma meg egészen nyíltan vezénylik ezt a módszeres lejáratási kampányt. Băsescu a maga és klientúrája javára, azaz korrupt ténykedéseinek elfedésére és politikai ellenfeleinek megfélemlítésére, zsarolásra, próbálta használni a korrupció-ellenes fellépést és legfőbb „eszközét”, úgy tűnik, sikertelenül. Ne feledjük, egy jó évtizeden át csupán a médiák adtak hírt, több kevesebb részrehajlással, de szinte naponta a korrupció „tényéről”, hogy józan ésszel azt mondhattuk: ha csak töredéke igaz a feltárt korrupt ügyleteknek, az is bőven sok. A sajtó megírta, három napig téma volt egy-egy ilyen affér, aztán semmi következménye nem volt a dolognak. Románia a korruptak nélküli korrupció országa volt. Amikor pedig – külföldi nyomásra és modell szerint – létrejött és valóban elkezdett működni a korrupció ellenes ügyészség, akkor a támadások kereszttüzében találta magát, folyamatosan a hiteltelenítésére, lejáratására tett kísérlet, sőt mára már a tevékenységének jogi ellehetetlenítése is napirendre került.

a jódeménység foka: Akad, aki kifejezetten magyar ügynek tartja, a magyar nemzetiségű vádlottakat pedig ártatlanoknak. Őszintén szólva én magam sem vagyok meggyőződve például Nagy Zsolt vagy Horváth Anna bűnösségéről. Kizártnak tartod, hogy valamiféle politikai játszma legyen a dologban?

Ami a rommagyar ügyeket illeti, azokat is csak egy szilárd és következetes elvi alapon lehet(ne) megítélni és kezelni, márpedig ilyenről hallani sem akar a vezérkar, aki azt üzeni, minden rommagyar korrupcióval gyanúsított, megvádolt vagy elítélt etnikai áldozat, és amúgy patyolattiszta. Ez, ha nem más, egyszerűen statisztikai képtelenség. Egy árnyalt és áttetsző politikai irányvezetés hiányában pedig csak ide-oda csapódik és addig manipulál, amíg saját csapdájába nem esik a politikai mainstream.

Sokszor leírtam, elmondtam, hogy ami a rommagyar korrupciós ügyek kezelését és a korrupció-ellenes fellépést illeti, téves úton jár az RMDSZ (a többi formáció meg lényegében hallgat), a kérdést etnikai alapon értelmezni félrevezető és kontraproduktív, bizonyíthatatlan és az alternatív tények, posztigazságok szcénájához vezet. A helyzet teljes félreértése – a nyilvánvaló köznapi tapasztalat ellenében – minden esetben etnikai alapú politikai támadást kiáltani, mert ez nem az (esetleg vagy ténylegesen) ilyen alapon megvádoltakat segíti, hanem a valóban korruptak rejtegetését, aminek végül az lesz az ára, hogy az ártatlanokat sem lehet megvédeni. Ha a – minden valószínűség szerint – jogtalanul megvádoltak (Ráduly Róbert, Horváth Anna) helyében lennék, magam tiltakoznék, hogy egy kalapban kezeljenek, illetve próbáljanak megvédeni Olosszal, Kiss Sándorral, Debreczeni Hajnallal és Borbollyal (példának okáért), mert ez nem a morális fölmentésüket, hanem a bemaszatolásukat szolgálja. Tipikusan olyan kérdés ez, amelyben egy árnyalt és racionális világlátás, a tények és igazságok mára divatból kiment felvállalása segít, minden más eljárás hiteltelenít. A szövetség a magyar kártya kijátszásával olyan politikai kompromisszumok megkötésére kényszerül, mely szembemegy a rommagyar kisebbség valós érdekeivel, és ez megengedhetetlen egy kisebbségi formáció számára, hitel- és legitimitás vesztéshez vezet.

a jódeménység foka: Mintha azt mondanád, kiderült, hogy a tünet maga a betegség, szóval, hogy a korrupció strukturális probléma. Jól érzékelem?

Igen. Az élet minden területén kalkulálnak, számolnak vele. Elsősorban az ügyvitelben jelentkezik, ahol csúszó-, kenő- vagy  hálapénz (a szexuális szolgáltatások is „fizetési módnak” számítanak!) nélkül folyton elakad, legalábbis késik és húzódik az ügyintézés. A piacon, mert befolyás, lefizetés, visszatérítés stb., nélkül nincs elnyert tender, biztos megrendelés. Az egészségügyben, mert nincs praxis és rokkant-nyugdíj, betegszabadság lefizetés nélkül, az elvben ingyenes szolgáltatásokat kétszer-háromszor fizetik meg a biztosítottak, a paraszolvencia a szabály. A tanügyben, mert nincs előrelépés, „tituláris” katedra, ha nincs zsé, vagy összeköttetés, vagy mindkettő. Érdekes viszont, hogy a köznapi percepcióval és az erre épített magatartásokkal szemben megtörténhet, hogy sok területen a korrupció nem is olyan elterjedt, mint azt föltételezik, és ahogyan maguk a kárvallottjai hiszik és gyakorolják. De ez a kivétel, hiszen, mint mondtam, a korrupcióra számítanak, számolnak vele. Érdekes lenne megmérni, hányan indulnak boríték nélkül az orvoshoz, vagy gondolják, hogy egyszerűen – még ha sort is kell kiállni valamilyen ügyintézésnél – meg lehet oldani korrekt módon, szabályosan is dolgokat. Oda jutottunk, hogy az állam percepciója a korrupció percepciójává vált, hiszen minden olyan ponton, ahol a központi vagy helyi kormányzattal érintkezünk, korrupt ügyletekbe bonyolódunk, ha megállít a rendőr gyorshajtásért éppen úgy, mint ha igazolást kell kérnünk akármire (egyesek sorbanállásért fizetnek, hogy adójukat időnap előtt befizethessék). A korrupció a rendszer része, a korrupciós hányados minden egyes ügyletkor beszámítódik.

2017.03.10 | Címkék: korrupció strukturális probléma magyar ügyek összeköttetés | Szólj hozzá!