Aki minden vegyértékével olvas - Lapis József kötetéről
Lapis Józsefet kezdettől Balázs Imre Józseffel párban láttam: ugyanaz a higgadtság, ugyanaz a körültekintő okosság, ugyanolyan váratlan, de nem provokatív szempontok. Szeretném leszögezni, hogy ezt a lehető legnagyobb megbecsülés hangján írom.
Az Elég című, Herczeg Ákos szerkesztette kötet, mely a szép Új Alföld Könyvek sorozatban jelent meg, ugyanezekről az erényekről győz meg. Külsődlegesen a rengeteg kerek és szögletes zárójel, gondolatjel, kitérő miatt — ám mint minden érdemes szerző esetében, a külsődleges dolgok mindig belülről fakadnak. A zárójelek és egyebek tehát nem szellemeskedések vagy végiggondolatlanságok palástolásai, hanem a lehető legszervesebb szellemi gesztusok.
Van tehát egy ellentmondás, egy jóféle feszültség a cím és a kötet belseje között. Bár, ha jobban meggondoljuk, az "elég" után nem következik felkiáltójel, és az alcím: "Közelítések a kortárs irodalomkritikához". Ez is érdekes: miért az irodalomkritikához? Hiszen a könyvben mindenféléről olvasható írás, Turi Tímeáról és Kányádiról, Anne Sextonról és Frank O'Haráról, antológiákról és életművekről — mindenféléről valóban.
Ami azt jelenti, Lapis mindenre próbál figyelni, a mai áttekinthetetlen könyvtermésből hálózatot próbál kialakítani, s azt értelmezni szeretné. Ebben a kísérletben élesebb, "bevállalósabb", mint Balázs: "Maradtak a kötetben olyan versek is, melyek szerintem inkább a 'kreatív', 'ügyes' jelzőket vonzzák magukhoz (...) Olykor vészesen közel kerülünk a giccs határához" — írja például Balaskó Ákos A gépház üzen című kötetéről (149.), vagy Krusovszkyról is olvashatunk markáns véleményt a Vasvári Melinda készítette beszélgetésben.
Ezek az élességek viszont azért vállalhatók, mert az általános attitűd szelíd szigorában gyökereznek. Ha a gyerekkönyv-kritikáról szóló tanulmány (A jéghegy csúcsa alatt — Gondolatok a gyerekkönyvkritikáról — 45-52.) lényegi mondandójára csak oldalak után térünk rá, akkor azt kell sejtenünk, a lényegi mondandó nem mindig akkor kezdődik, amikor mi gondoljuk: a nyitány a mű része. Ez az operáknál sincs mindig így, de Lapisnál mindig így van.
Szóval azt akarom mondani, hogy Lapis József egész lényével, műveltségével, értelmével, ízlésével, mértéktartásával olvas: ezért nem rejti alá időnkénti cudar véleményét: eljut a cudarsághoz, nem azzal kezdi, nem is az a célja. A cél az olvasás és az értelmezés; a gondolkodás mindkettőhöz kell.
Ezért aztán a legnagyobb élvezettel olvastam a Kis kritikai thesaurust meg Az elég jó kritikust is (19-31, illetve 31-39.), a kritikusi szótárt és a szerző emlékezetes búcsúját a kritikától. Nem a búcsú, hanem a humor fölötti örömömben. "Szerző: Őrült sár és istenarcú lény. Nélküle nincs mű — az olvasáshoz viszont már nem feltétlen szükséges asszisztálnia, igaz, a szerzői önértelmezések (Gondolta a fene!) rendszeres viszonyítási pontjai a kritikáknak. Különbséget kell tennünk pályakezdő és befutott szerző, valamint 'sztáríró' között. A pályakezdő udvarol, a befutottnak udvarolnak. (A sztár csak fölveszi a gázsit.)" (20.) "See the big picture. Nézz utána az életműnek. Ha nem is olvasol el mindent a szerzőtől (különben ki írna Tandoriról vagy Vörös Istvánról?) a lényegi kapcsolatokat és folyamatokat ismerni kell. Nem a semmiből terem a világ." (36.)
Ezekből az idézetekből az is látszik, hogy Lapis jó író: érzékletes, tágas, és kellően gonosz. Kritikusként egyébként az utóbbi vonását engedi el a legritkábban, s ezért aztán azt hiszem, az utóbbi idők egyik legjelentősebb kritikusát üdvözölhetjük az Elég olvasóiként. Távozáskor? Remélem, nem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.