Sebészkés alatt - Herczeg Ákos Ady-monográfiájáról
Diósyné — mondja Herczeg Ákos Lédáról, és ezzel bevezet bennünket monográfiája tárgyába. Azt hiszem, az egész szakirodalomban nincs, aki ilyen hűvösen nevezte volna Ady Endre első jelentős szerelmét, ennyire sebész-szemmel tekintett volna rá.
Visszatérés a nyelvbe. Én-figurációk Ady Endre költészetében a cím, és már ez tudományos vizsgálódást ígér. S ahogy haladunk egyre bennebb és bennebb, úgy váltja be az ígéretet az irodalomtudós. Herczeg Ákos rendkívül up to date, mindent tud a költőről, mindent elolvasott, és az is rokonszenves, hogy nem szeretné teljesen elfelejteni a valóságot.
Inkább csak jobban szemügyre venni, lásd Diósyné — Léda. Ha ugyanúgy nevezünk valakit, mint a költő, akkor félő, hogy a tárgy nyelvén beszélünk a tárgyról, azaz Adyt elemezzük, miközben Adyk vagyunk mi magunk is. Holott egy költőt értelmezni (ez Herczeg alapvetése) olyan feladat, amely tárgyilagosságot és precizitást igényel.
Innen a kötet hűvös szótára is. "Alapvetés", "eruditív" eredeti helyett, "organizátori én" stb. Egy olyan költő esetében, akit nagyon sokan "forrón", személyesen, szenvedélyesen értelmeztünk, időről időre jót tesz az ilyen eltávolodás, noha a Herczeg Ákosé még ebben az összefüggésben is hatványozottnak tűnik.
Ez az "időről időre" egyébként meglepő távlatokat hordoz: az Előszóból kiderül, hogy több évtizede nem volt kísérlet Ady újraolvasására, holott még a valóság is sürgette volna. A recenzens tehát büszke lehet arra a Facebook-monográfiára, amellyel megpróbálkozott.
A húsz fejezet tárgyalja mindazt, ami Adyban fontos, az indulástól a búcsúzásig, a szerelmi lírától a pénzen át a kuruc-költészetig. Nem is a tematikus strukturáltság az újdonság, hanem az a perspektíva, amelyet Herczeg Ákos megteremt. Teljesen lenyűgözött például az Elbocsátó, szép üzenet értelmezése, miszerint: "...még ha úgy is tűnhet, az 'elbocsátás' hatalmában áll az énnek,a megszólaló autoritását voltaképp a kezdetektől elbizonytalanítja a másik fél, nevezetesen, hogy a te birtoklása ("tartása") már mindig is kívül áll a beszélő hatáskörén. A női oldal szótlansága tehát csak első pillantásra jelentheti az én (a másikat hallgatásra kényszerítő) dominanciáját, hiszen a megszólaló a te távollétében (...) mondhatni csak önmaga számára képes demonstrálni a másik fölötti uralmát." (216.) Az az Ady Endre tehát, akit mondannyian egy határozott, gőgös macsónak tartottunk, vagy legfeljebb a Valaki útravált belőlünknek az Elbocsátó, szép üzenettel való összeolvasásával enyhítettünk némileg az ítéleten, egyáltalán nem az, akinek hittük.
Tulajdonképpen ez egy új monográfia születésének motorja és értelme. Ottlikról is több könyv született, amíg az ember végre Hévizi Ottó-Jakus Ildikó csodálatos értelmezésének örülhetett, Gion Nándor pedig a mai napig sem "érdemelte ki" a sorstól az igazit. Herczeg Ákos elemzése több új szempontot is fölvet — szokásom szerint én csak felvillantottam az irányukat — , és noha sok mindent egyszerűbben is el lehetne mondani, a bonyolultság igazolja magát.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.