Könyörgés okosságért

— Mi nem szeretnél lenni? — Ostoba ember. — Foglalkozásra értettem. — Ez foglalkozás! Méghozzá éjjel-nappali!


A párbeszéd a váradi Könyvmaratonon esett meg Simon Judit és köztem, két hete. Egyfajta Proust-kérdőívet válaszoltatott végig velem, és erre a kérdésre ez jött ki belőlem. Magam sem tudom, miért éppen ez — talán a fáradtság okán.

Mert utazni előbb élvezet, aztán már nyűglődés. Villanó képek, változó kézfogások, suhanó arcok, cigarettafüst, hahota, zsongás, fröccsök és mindenek. Az ember lankad. Kíméletlen lettem, pedig rég nem hiszek a kíméletlenségben.

Az ostoba emberekben viszont annál inkább. Ők bezzeg nem változtatják az egyszer már megnyugtatóan kialakult meggyőződésüket! Ők nem forgatják a véleményüket. Amit egyszer ők tudnak, az tudva van! Lelkifurdalás, bűntudat, önreflexió, önirónia egytől egyig másnak van, a gyengéknek, a már-nem-is-embereknek, a pecsovicsoknak tartatik fenn. Ők nem verejtékeznek a gondolkodás fáradalmaitól.

Márai sóhajt fel valamelyik Naplójában, hogy a gonosz embert legalább megpróbálhatod meggyőzni; az ostobával hiába is próbálkozol. Ő végighallgat, aztán elmondja még egyszer ugyanazt, rendületlenül és rendíthetetlenül. 

Senki nem mondhatja, hogy nem kezdeményeztem, folytattam és folytattam le elég vitát életem folyamán: beszélgettem az irodalomról, a színházról, a művészetről, a nyelvről, a politikáról, a munkanélküliségről, a kolozsváriságról — gyakorlatilag bármiről, amiről lehetett és/vagy kellett. Ha visszanézek, úgy találom, két embertípussal találkoztam, amelyik teljesen reménytelen volt: az ostoba és a zelóta. Ez utóbbi nem feltétlenül ostoba, de mindenáron azzá teszi magát: előre kidolgozott, harcos véleménye annyira szűk kabinba zárja, amelyhez képest a lift valóságos kerengő. A zelóta még talán hervasztóbb, mint az ostoba: az utóbbi legalább nem tud úgy tenni, mintha gondolkodna.

Szóval: nem, nem szeretnék folyton okos lenni (szintén Márai szerint a csökönyösen okos ember ugyanolyan fárasztó, mint a csökönyösen ostoba), de ostoba és zelóta soha, semmi áron. Még akkor sem, ha kipihentem magam.

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr515667462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása