Hétezer éve él

"Szeretnék klasszikus, lezárt
rendet vinni a pusztulásba;
remény a jóra: már kizárt.
Haljak meg úgy, hogy más ne lássa.
Sors bona, nihil aliud.
Aki majd csontomat kiássa,
annak üzenem: ide jut
Isten mindegyik képe-mása.
S mennyország azért nem lehet,
illetve nem szabad, hogy légyen,
mert a dögletes szeretet
velünk maradna mindenképpen,
visszája sem kell: a pokol
(abban volt-van-lesz némi részem
– deszka nyüszít a láncfűrészen) – – –
készületlen s mindenre készen
üldögélek a napsütésben
jöjjön a megváltó sehol."
 

Ezt a hatalmas verset... ebben a pillanatban akartam elmesélni, hogy hol találtam, mióta hurcolom magammal, de rá kellett ébrednem, hogy már elfelejtettem a körülményeket. Talán így van jól: mint Shakespeare, akiről majdnem semmit nem tudunk, amit tudunk, azt is bizonytalanul, és ha tudjuk, teljesen mindegy, mert semmit nem magyaráz meg a zseniről, ugyanúgy vagyunk-lehetünk mindennel, ami fontos. Nem árt, ha a tehetség körül maradnak megmagyarázhatatlan dolgok.
De egészen biztos, hogy ahogy Tóth Árpád az Új tavaszig vagy a halálig miatt lesz nagy költő a számomra, úgy Petri is az Ábránd miatt. Alkoholizmusa bizonyos életrajzi okok miatt hátborzongatóan rokonszenves, gerincessége a puha diktatúra taknyos engedékenységében példamutató, az igazi csodálat mégis a költészet láttán önt el, a Napsütötte sáv körül, az az érzés pedig, hogy mozdulni sem tudok a boldogságtól, akkor, amikor az Ábrándot mondogatom magamban.
Ma lenne hetven éves, de hát hétszáz, hétezer éve él. 
Isten éltesse!

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr215704268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása