Petru Delacluj obszcén dalaiból - Tapír

Szeretsz, mondod, de olyan jól nevelt vagy,

szavakkal mondod, hogy heved milyen nagy,

és mélyhűtő szerelmes paplanod:

úgy szeressél, hogy sírjon a vadon,

mert nem csinálta, amit te csinálsz 

ne lógjon szerelmedből a gyász!

 

Ne lógjon szerelmedből a félsz:

vajon ami most, illik-e még,

vajon lehet-e, szabad-e vajon?

A szerelem nem finom alkalom,

hogy legyél, mégse legyél az enyém!

Ez nem színpad: kemény, ami kemény,

előre vágyik, hátul fúr, ha fúr —

ne legyünk már nyakkendős-szótlanul,

tippeljünk, mit szólna az anyád,

ha látná, hogy lesz has, ami hát — hát!

 

Hát akarom és mondom és kiálts,

és ne forgassuk most a bibliát,

és ne forgassuk szemünk se nagyon:

itt ami csúszik, nem kés a vajon!

Most nem mondom, mert ez mégiscsak líra,

de éjszaka a vágyam megtapírja,

és megboázza, megkagylózza vágyad:

ember vagyok, és ne vizslasd, hogy állat.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr916600285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása