Életbridzs a Jászain - Réz Pálról, örök szeretettel

A szívemet a fogam közé vettem, mint a román mondja, és becsengettem. Egy hang leszólt, nyílt a kapu, bementem a nagy előtérbe, néztem a postaládákat, próbáltam erőt meríteni. Aztán lehívtam a liftet, beültem, megnyomtam a gombot, és kiszálltam.

Valaki beengedett, esetleg éppen ő, gyakrabban a fia vagy a menye, vagy valamelyik kolléga, Závada vagy Várady Szabolcs. Átbotorkáltam az előszobán, és beestem a Holmi szerkesztőbizottsági ülésére. Aoleu!

Olyanok ültek körben, hogy csak rájuk néztem és remegtem. Igaz, kevesen éreztették mérhetetlen fölényüket, de egy kezdő íróbékának, aki voltam, bőven elég volt, hogy léteznek, és nincsenek megfelelő távolságban. Brekegni is alig mertem. Úgy örültem, mikor egyszer beállítottak Kontra Feriék (később kiderült, Pálfalvi Lajossal), és láthattam, hogy mások is jólnevelten szoronganak.

Elsőéves voltam, amikor lejött a Holmi Kolozsvárra. Zsúfolt Eminescu terem, remek beszélgetés, Petri, Rakovszky, ők, a közönségből Fodor Sándor, Kányádi. Ez utóbbi fia elárulta, Réz váradi, tud románul. Később, mikor már tegezhettem, mikor már büszke is voltam, hogy tegezem, nemcsak félszeg, olykor elsütöttünk egy-egy fordulatot.

"Állt a kandalló előtt, nagyon magas volt, pipázott, szerettem", mondta Méliusz Józsefről Tolnai Ottó, és én is ilyen részben megmagyarázhatatlan, részben alig-megmagyarázható módon tudnám csak elmondani, miért szeretem. A Holmi sok versemet visszautasította, nem mindig tudtam érteni az indoklást, egy hölgy azt mondta, "minden Réztől függ", mégsem tudtam kiszeretni belőle. Réz Pál az Réz Pál az Réz Pál.

Ült az ágyban vagy a fotelben, és grappával kínált. Ez olyankor történt, amikor magunkra maradtunk. Előzőleg kivártam, hogy Horváth Elemér a történetei végére érjen, vagy hogy valamelyik lap csinos fotósa lekapja Palit (akkor már Pali töltött), s miközben a hölgyet fixírozza, engem az Áron név eredetéről faggasson. Aztán elmesélje, milyen fess fiú volt Tamási, mindig fehér ingben, akárcsak Nagy László, szemben a kissé gusztustalan X-szel. Hogy hány nyelvet tud Fischer Eszter, éppen, mint a bátyja, Iván. Hogy miért írok én Fodor Ilona Illyés-könyvéről, hiszen Illyés valóban összetett figura volt, de nagy író, és még ha sok-kulacsos is. Hogy a grappát Hemingway is szerette. Hogy régen hogyan őrizte meg a nyomda a verseket a József Attila kérésére: ha kötet készül, ne kelljen újraszedni. Hogy milyen gyönyörű ez vagy az, és én találkoztam-e vele. Hogy mit szólok Balázs Imréhez. 

Hosszú évekig ment ez így, és amikor egyszer Mártával mentem fel hozzá, felvillanyozódott az egész ember, megzizzent a levegő, gavallér lett a botos öregúrból, csapta a szelet az én gyönyörű feleségemnek. Aztán, láttam, nem múlik az idő észrevétlen, mintha megritkultak volna a lányok az emlékezetben, mintha megkeseredett volna az az elbűvölő causeur, akihez részben azért jártam szívesen, mert causeur volt, Gyergyairól és Füst Milánról, Szabó Lőrincről és Vas Istvánról és Gábor Miklósról és mindenkiről jó történeteket tudott, mert művelt volt és okos, és annyira hiú, hogy nem is írt, ami az én köreimben, ahol mindenki azt hiszi, mert hiú, már feltétlenül írnia is kell, igazán kivételesnek számított. De szerettem azért is, mert láttam a rengeteg könyvet, mert egy furcsa folyosó vezetett a szobájához, mert roskadoztak a polcok a klasszikus zene CD-k alatt, mert egy vörös hajú, sajátosan beszélő, jó humorú ember ült a fotelben, később és egyre inkább az ágyon.

Most olvasom az interjújának a részletét a Mancs-online-on, és eszembe jut, olykor a kortárs magyar irodalomról is vitatkoztunk, nekem nem volt kevesebb, mint a Nyugat nemzedéke, illetve hát Móricz sem volt mindig klasszikus, ő ezt belátta, mégis megesküdött rájuk, mit is tehetett volna, egy szerkesztésben megöregedett, bölccsé szerkesztődött ember, aki a Babits meg az utódai szövegein nevelkedett, nemzedékek beszélgetését folytattuk egy-egy grappa mellett, szerettem.

S ha most ezen a képen, Sióréti Gábor felvételén látom, és olvasom, hogy átadja a Holmit, elszomorodik bennem a szeretet. Tudtam, hogy eljön a pillanat, mégsem akartam, hogy eljöjjön, s azt reméltem, hátha megúszom. Nem akarok üzengetni, sem hülye poénokat lődözni olyanok felé, akiknek hatalmas árnyakkal kell megküzdeniük. Csak összeszorul a torkom, mert szerettem ott, a Jászai tér 4/a-ban, a polcok és könyvek és CD-k és ágyneműk között, szeretem ezen a fényképen is. Tudod-e, Pali, hogy Karády egy kerti mulatságon halálra kereste Ottlikot, mert rá akarta vetni magát? De Ottlik, ahogy mesélted, jobban szeretett bridzsezni, mint baszni.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr356676703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása