Úgy vágyom élni...

Midőn a Prospero sorozat tizedik születésnapján örömködtünk, a Kolozsvári Magyar Operában Puccini emlékhangversenyt tartottak a zeneszerző halálának 90. évfordulója alkalmából.

Emlékszem, hogy vitatkozunk Kányádi Andrissal, hogy Mozart-e a legnagyobb zeneszerző, vagy Puccini. Ő a konzervatív álláspontot képviseli, mely mindig tudja, mi az érték, és abból tapodtat sem hajlandó engedni, annál is inkább, mert az érték nem függ a befogadótól. Mozart több műfajban alkotott, nemcsak operái vannak, dallamfantáziája kimeríthetetlen, hát világos, hogy ő a legnagyobb. Akkor még alig tudom, de én a hermeneutikát, sőt, a posztmodernt képviselem, az élményeimet, mint mindig azelőtt és azóta, beszámítom az "értékszámításba", nem tudok eltekinteni attól, hogy Puccini zenéjén hatódtam meg milliószor, hogy kamaszkorom egyik nagy kedvence a Bohémek és pillangók című kötet volt, Bókay János Puccini-életregénye, s hogy ebben olvastam, hogyan írta át a zeneszerző az E lucevan le stelle szövegét, holott attól Sardou és Verdi egyaránt odavolt, mert addig Cavaradossi a latin  művészetet dicsőítette "választékos szavakkal", mint Bókaynál mondja, s amikor nekik megmutatta, akkor ébredt rá, mit is kell írnia. És megírta "legnépszerűbb áriáját", meséli tovább Bókay, de nem ez a lényeg, hanem hogy azt az áriát, melynél szebben senki nem énekli, mennyire szeretne élni, szeretni, csókolni, szürcsölni, vágyni és csalódni.

Nem tudom, ki a legnagyobb, tulajdonképpen nem is érdekel ma már. Csak az érdekel, hogy egy kis japán leány szeret egy cinikus amerikait; hogy egy szörnyű zsarnok mögött a hátborzongató Te Deum szól; hogy a férfi bemutatkozik a padlásszobában, és kiderül róla, hogy költő; a tatár herceg pedig a világba kiáltja, hogy győznie kell, mert szerelmes. És bár más esetekben szívesen elbeszélgetek dallamfantáziáról és könnyedségről és frázisokról és bármi másról, és természetesen én is imádom Mozartot, ha ez a nyomorult festő élni szeretne, és majd megszakad a torka, úgy vonyít, akkor nem érdekelnek az elméletek, a zenetörténet, és még a magam műveltsége sem, csak hallgatom és beleborzadok, hogy én is meghalok egyszer.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr306809437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása