Párakeret - Kiflivég

Egy bécsi gangban dolgozott, egy eszpresszóban, kiflit, kávét, kapucsínót, reggelit szolgált fel. Danke, bitte schön, mondta gyakran és kedélyesen, pedig ez a három év végtelennek tűnt és vigasztalannak, ennél még a Márton Áronban is jobban érezte magát. Egyetlen vigasza az volt, hogy időnként magyarok is bevetődtek ide, nevettek és lökdösték egymást, aztán meglepődve tapasztalták, hogy valaki érti a nyelvüket, és elcsendesedtek egy pillanatra.

Felfigyelt egy pillantásra. Ha olyanok keveredtek a kávézóba, akik nem tudtak németül, szegényes szókincsük kimerülése után rémülten néztek egymásra. Ilyenkor a biztonság kedvéért kivárt, aztán megkérdezte: "Miben segíthetek?" Ez volt az egyetlen rémület, amit szeretett.

Most ismét örült. Az ajtó melletti asztalnál ülő párocska ijedten tekintgetett körül, a lányon és a fiún egyaránt látszott, hogy legszívesebben segítséget kérne, egyre csak bámulták a süteményeket, csavargatták a jegygyűrűjüket, és zavartan szürcsölték a kávét, amit valahogy sikerült megrendelniük a kolléganőjétől. A pult mellől elkapott egy-egy "de hát..."-ot és "szóval"-t. Egyre biztosabb volt a dolgában. 

Odalépett az asztalukhoz, és kihúzta magát. Röviden rákészült a jelenetre, aztán nagy levegőt vett, és rákérdezett: "Miben segíthetek?"

Azok ketten összenéztek, tanácstalanul feszengtek, aztán a fiú erőt vett magán, és visszakérdezett:

"Hogyan kell elválni?"

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr956833499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása