Apamozsár - Egy kiáltvány továbbírása - Lehet mesélni!

Bodor és Szilágyi nem áltattak könnyű járatokkal. Az előbbinek meggyőződésem szerint ezért nem lett sikere (a Sinistra körzet diadala részben abból származik, hogy sokan úgy érzik, végre ez a csodálatosan zárkózott és különleges író is megírta a maga „diktatúra-regényét”), az utóbbinak talán azért, mert a Kő hull…-ban van szerelem is, gyilkosság is, Rákóczi is. Akárhogy is, Bretternek igaza van: mindkét író minden művében a nyelv önműködése érződik, a nyelvbe vetettség, és az, hogy a szereplők elkezdenek cselekedni, és attól kezdve azt teszik, amit éppen akarnak. „Szilágyi nem kényszeríti magát játékra, hanem maga a játék játszik itt, mind az idővel, mind a testekkel: a megtestesült idővel; a játékból pedig újabb játékok szövődnek. Ily módon az írónak nem kell tisztáznia, egyetért-e vagy sem hőseivel vagy azok történetével, nem kell kifejtenie véleményét erkölcsről és társadalmi viszonyokról. A regény utolsó jelenete mindennek tanújaként idézhető. Az író tanúságtétele viszont a regény mélyében van, sokkal mélyebben, mint hogy egyszerűen megfejthető legyen, sokkal hozzáférhetetlenebbül, mint hogy zászlócímerként felmutatható legyen. Nem merül el a fullasztóan szűkös történelmi időben, hanem kilép onnan, és a játék boltozata alatt mondja el történetét. Nem csupán mondja: meséli.” – írja Láng Zsolt a Hollóidőről. 1989 előtt kevesen meséltek: a mondás látszott a túlélés egyetlen lehetőségének. Ám kettejüknek a puszta léte is arra utal: mesélni sem volt lehetetlen.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr437135821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása