A naivitás mestere - Ipó Lászlóról

Valamikor 1994-ben Kányádiéknál nekem rontott egy férfi, megölelt és megcsókolt, és azt mondta, nem fogom megbánni, hogy az apja rajongója lettem.

Ipó László fia volt, akiről akkoriban nem sokat tudtam, ő azonban, mármint a fia, elcipelt bennünket, Kányádi Sándort és engem, az Új Idők mozi feletti galériába, és megnézette a képeket. Akkor ódzkodtam, főleg a rámenőssége miatt, és a képek sem tudtak belém simulni vagy hasítani, de most, hogy egy ismerősöm megosztotta A számoló öreget, és úgy tűnik, ez az öreg itt ül gorkijos arcával velem szemben, érzem a pipája illatát, azt hiszem, ezek a zsánerképek, ezek az életből vett mozzanatok (falusi házaspár a hegyen, emberek a kocsmában) megérdemlik, hogy elidőzzünk előttük. Vass Áron, a bivalyos, úgy szobort, hogy meg tudta teremteni a bensőségesség hangulatát, és ez elmondható Ipóról is. A bensőségességhez mindenekelőtt meleg kell, és ezt a szoba- vagy tájmeleget, a hétköznapoknak ezt a barátságos hőmérsékletét nagyon tudja ez az erdélyi festő, a naivitás mestere.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr207869220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása