Bodor Ádámnak

Szeretnék nagy író lenni.

Hívhatnának mondjuk Mahomed Melodinnek. Járnám a Radnai havasokat, és a farkasoknak elmondanám, nem tetszik nekem, amit ez a Gothár a szövegemből összehozott. Vagy szenen átszűrt denaturált szeszt innék, és lassan belém épülne a csönd, ami a hegyekből árad. Vagy én vinném oda a csöndet, ki tudja.

Kis hegyi menedékházakban szállnék meg, és nem nyomná a szívemet, ha már azok sem értenének, akikről azt reméltem. Nem remélném, hogy megért valaki. Vagy tán a hó, a moha, a medve nyomai a prózában.

Gőg az lenne, ha mondanék valamit, és lesném, ki mond ellent, hogy aztán megint elmondhassam ugyanazt. Én nem lennék gőgös, mert engem a havas rejtélyei várnának. Ugyanaz a havas, és az örökké változó rejtélyek.

Nem hadakoznék, mert nem érdekelne a hadakozás. Nem érdekelnének a barátságok, a meggyőzések, az érvelések és a ténynyelések. Ezek még Csehovot is képesek lennének kitámadni, mondanám, és aztán nem venném meg azt az újságot, amelyiknek ezt nyilatkoztam.

Ez az egész emberi ügy csak azért érdekelne, mert ember vagyok én is. Nem azok hite, akik azért hisznek, hogy legyen mit megbánniuk, hanem azoké, akikre csak úgy rátalált valamiképpen. Lenne egy fényképem, egy banánköztársaság utcáin járkálok esőköpenyben, körülöttem golyók röpködnek. Előre nézek, az arcom zárt, a szemem alatt az árkok a szemembe néznek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr468381514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása