A megveszekedett úttörő - Nádasdy Ádám könyvéről

"Mintha a melegkérdés lenne a legfontosabb!" — kiáltanak fel sokan. Mindenkinek a maga kérdése, válaszolhatnám. De bizonyos értelemben tényleg a legfontosabb.

Mert aki a meleget elfogadja, az sok mindent elfogad. Aki elfogad az elfogad az elfogad, mondhatnám. Mert az elfogadás a mindenkori felfuvalkodott többség ellenállásába ütközik, és a mft nem fogad el semmilyen másságot. Itt tévednek azok, akik azt bizonygatják, hogy "mi" mások vagyunk, mint "ők" (egyik kisebbség a másikkal szemben). Onnan, ahol a többség áll, csak a más látszik, és ez a más idegen és elkerülendő, sőt: elutasítandó.

De beszéljünk Nádasdyról. Én meglehetősen rajongok érte, nyelvészeti cikkeit imádom, de korábban már a verseit is. Előadni is hallottam, remek volt. És amiket a fordításról mond, többnyire azokkal is egyetértek.

A vastagbőrű mimóza. Írások melegekről, melegségről is pazar könyv. Először is Nádasdy csodálatos, beszélve tanító (és nem pedellusosan szájbarágó) stílusa miatt. Ez a stílus mindig könnyed, olvasmányos, választékos és művelt. Nádasdy tudja, ki az a Ginsberg, ki az a Dante, ki az a Mednyánszky László, ki az a Benjamin Britten, ki az a Derek Jarman, ki az a Shakespeare. Ezt a tudást nem bunkóként használja, hanem beszél belőle és általa. Így beszél, mert ő olyan. 

Nádasdynak jó a humora. "...valóban: a Biblia halálbüntetés mellett tiltja a férfiak közösülését, de azt is mondja: Jósnőt ne hagyj életben (2Móz 22,17). Legközelebb, ha a Bibliát emlegetik önöknek, tessék megkérdezni: És a jósnőkkel már végzett?" (90.) Nádasdy nagyvonalú: "Érdekli-e az Urat, hogy a homoszexuális férfiak vagy nők mit csinálnak egymással? Szerintem mérsékelten. Az Urat az érdekli, hogy erkölcsösen élnek-e, rendesek-e a másikhoz vagy becsapják, dolgoznak-e vagy élősködnek, odaadják-e a fél vacsorájukat vagy önzők." (112.) Mint látható, a kettőt nem lehet élesen elválasztani.

Nádasdy, továbbá, jó megfigyelő. Nincs az a pillantás, amit ő ne oda vetne, ahol történik valami. Kiállítás vagy film, bár vagy pincér, erkély vagy család, ez az ember mindent lát, és mindent el tud mondani. Azaz mesélni inkább, mert a mesélés a legjobb szó a kötet kapcsán. A mesélő, mint láthattuk, többnyire laza, de a dühbe is bele tud gurulni, lásd például, amit az anyákról mond, azokról az anyákról, akik a meleg gyermekük ellen petícióznak (92-93.) Ez azonban nem tart sokáig, a mondatok máris gördülnek tovább.

Nádasdy örömelve is rokonszenves. Miért kellene leszoktatni valakit a melegségről? Ugyanúgy járna, mint azok, akiket balkézről jobbkézre szoktattak át írásilag, aztán dadogni kezdtek. 

És a szelídsége is. A vastagbőrű mimóza nem arról szól, hogy az a sok bunkó, aki így meg úgy. Hanem arról, hogy milyen nehezen lehetett erről még beszélni is, még Angliában is, ahol Britten halálakor "az angol királynő hosszas mérlegelés után részvéttáviratot küldött Peter Pearsnek." (124.) Ez 1976-ban történt; mint tudjuk, a századfordulón Wilde börtönben töltött azért, mert meleg volt, és sokan bizonyára ma sem fogadják el, hogy ilyesmi létezik, bár börtön nem jár érte, és benne van a közbeszédben, ami Nádasdy szerint a lehető legfontosabb. A mentalitás lassan változik, és bizonyos szemléleti délkörökön még annál is lassabban.

Nádasdy keresztény. "A keresztény erkölcs — hogy Jézust idézzem (kit mást, ha a begyöpösödött hagyománnyal kell szembemenni?) — nem szabályok betartásán múlik, hanem azon, hogy mit mondunk, mit gondolunk, mit hiszünk. Nem az szennyezi be az embert, ami a szájába kerül, hanem ami elhagyja a száját, az szennyezi be az embert." (111.) Az a fontos, hogy higgy, mondja neki egy felszabadító pap ugyanabban az írásban. 

Amíg a kötetet lapozgattam, az is eszembe jutott, milyen kicsi ez az Erdély. Magyarországon is vannak művészek, akikről "tudjuk", hogy melegek, mégsem szólalnak meg. Mégis kitermelődött az az ember, aki szól, coming outol, vállalja, hogy meleg, és ezzel kényszeríti a társadalmat, hogy komolyan vegye a problémát. Erdélyben csak olyanok vannak, akikről "tudjuk", legalábbis a magyarok között. 

De vissza a szerzőhöz. Mi Nádasdy Ádám végső soron? Én azt hiszem, legjobban úgy lehetne jellemezni, ahogy ő jellemzi Ginsberget: "Ginsberg olyan volt, mint a szentek, akiknél nem is az a legfontosabb, hogy mit mondtak vagy mit írtak, hanem hogy léteztek, hogy tudták, hogy nekik van igazuk, hogy úgy éltek, ahogy élniük kellett. Őbelőle, hála Istennek, már nem lett mártír, nem bántotta senki; de igazi, megveszekedett úttörő volt." (35.)

 

 

 

 

,

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr368546540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása