A Sznobok Háza rejtélye

"Tulajdonképpen nem volt sznob, legalábbis nem az általános értelemben. Felületesen megfogalmazva: a sznob olyan ember, aki a lordokat szereti, pontosabban körülhatárolva: olyan ember, aki értéktelen dolgokért rajong — ez ugyan nem valami hízelgő a lordokra, ha igaz az első meghatározás. Mark kétségtelenül hiú ember volt, de szívesebben találkozott egy színigazgatóval, mint egy gróffal. Ha barátkozott volna Dantéval, erről a barátságról sokkal többet mesélt volna, mint egy esetleges hercegi barátjáról. Nevezzük sznobnak, ha úgy tetszik, de nem volt a sznobok legrosszabb fajtájából való; szívesebben dörgölődzött a művészethez, nem pedig az előkelő társasághoz; törtető volt, de a Parnasszus közelébe szeretett volna kapaszkodni, nem pedig az előkelő Hay-dombra."

Az ember kellemes döbbenetet érez, midőn édesanyja könyvespolcán megpillant egy könyvtári könyvet, melyet A. A. Milne írt, a micimackós, és a címe: A Vörös Ház rejtélye, tehát minden kétséget kizáróan krimi; és öröme még nagyobbá válik, amikor a kötetben egy ilyen passzusra bukkan, hiszen őt (az embert) egész életében érdekelték a sznobok, és ereklye gyanánt őrzi Szerb Antal megállapítását Thackeray-ről, aki megírta a Sznobok könyvét, és ezek szerint maga is sznob lehetett, vagy azt a másikat Homais úrról, a Bovaryné patikusáról, aki kritikátlanul felnéz a tudományra, de ez mégiscsak jobb, mint a mai sznob (Szerb természetesen a maga korára gondol), aki kritikátlanul lenéz minden tudományt.

De hát csakugyan: mi a sznob? Milne maga mond ellent magának, amikor az után, hogy kijelenti, sznob az, aki értéktelen dolgokért rajong, hirtelen művészetekről és Dantéról kezd el beszélni — hol itt az értéktelenség?! Nem, szerintem a sznob rejtélyét, mint minden rejtélyt, belül kell keresni, magában a sznobban: sznob az, aki maga értéktelen, azért néz fel bármire, amire, úgy érzi, fel kell néznie, mert benne magában semmi sincs, csak valami bizonytalan vágy a magasságra. És ez, a magasság, mégiscsak tiszteletre méltó a sznobon kívül is — erre céloz Milne is, Szerb is, ezért megbocsátók a sznobbal szemben.

Holott a sznob rettenetes tud lenni a maga művészetellenességében. Hiszen sznobkodni nem lehet azzal az Adyval, azzal a Modiglianival, azzal a Verdivel kapcsolatban, akit még nem ismertek el; sznobkodni csakis az elismert emberek irányában lehet, akik híresek, tévésztárok, zeng tőlük a youtube; a sznob akkor is rajongana Netrebkoért, ha semmi hangja nem lenne, mert Netrebkoért rajong a fél világ, hát akkor világos, hogy remek szoprán, nem igaz?!

Szóval a sznob nem kreatív, és voltaképpen gyűlöli a kreativitást. Ha ma is él, és megőrzi mindazt, ami ő, Harag egy fogcsattogtató közösség megóvott bábja csupán, akin nem próbálják ki a fogukat azok, akik folyamatosan a közönség nevében beszélnek, ellenben sápítoznak olyan előadások után, melyeket ezer évvel ez előtt rendezett. A sznob az, aki kistrigulázza a "csúnya" szavakat egy szövegből, és ennek alapján ítéli meg, miközben fogalma sincs, milyen "csúnyának" számítottak egykor Toulouse-Lautrec táncosnői és prostituáltjai. A sznob az, aki kivégzi az igazi művészt, az után pedig kijelenti, hogy ő mindig is tudta, mi rejlik benne, holott soha nem tudott semmit a világon. A sznob nem kíváncsi, hanem hiéna.

Hát ezek már vérmesebb meghatározásai a sznoboknak, akikkel Milne és Szerb szemlátomást kesztyűsebb kézzel bánik. De hát voltaképpen ez a bölcsesség jele: megérteni, hogy nekik is van helyük, sőt, feladatuk, szerepük Isten szabad ege alatt. Szeresd a sznobokat, mint tenmagad, és hosszú életű leszel a földön.

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr2310423882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kérdésem: elmúlik-e a sznobság? Kigyógyulhat-e belőle az ember? Vagy esetleg átváltozhat-e valami értékessé a sznobság/sznobizmus? Egyszer azt mondta egy tanárom, nem baj, ha valaki sznob és azért jár képzőművészeti kiállításokra, mert legalább jár és idővel valami csak ragad rá. Tényleg, ragad rá valami a sznobra, okosság, kifinomultság, jóízlés?
Remélem, hogy ragad, mindenképpen jobb, ha jár, és próbálkozik. Nagyjából azt gondolom, amit Szerb Antal, de mégsem rokonszenves ez az emberfajta nekem
süti beállítások módosítása