Keserű hold - a Népszabadság-ügyről

Kiábrándító, hogy az ember mindig ugyanabba ütközik. Ha mást gondol, meg van véve, lefizették, vagy legalábbis agymosták. Kiábrándító, hogy mindezeket esetleg művészeti intézmények vezetői vagy alkalmazottai mondják, akikről azt képzelném, hogy szabadok, tehetségük irányíthatatlan, és szabadságvágyukban szolidárisak. Ehelyett gyakran a krokodilkapitalizmus logikáját olvassák azok fejére, akik szolidárisak.

Természetesen a Népszabadság-ügyről beszélek. Ha a kapitalizmus-logika átugorja a felmondási időt, hát azok kellene a legjobban kiáltozzanak, akik most jól elmagyarázzák vagy elüvöltik nekünk, hiszen ők azok, akik már a nyereg alatt is a kereszténységet puhították. 

Még ennél is fontosabb, hogy itt egy stratégiáról van szó. A magyar kormány, mely a veszteségből is győzelmet gyárt, becsukat egy ellenzéki lapot — ennyi az egész. Hiszen látnivaló, hogy telepszik rá mindenre az oktatástól a színházakig, hogyan szeretné elérni, hogy a demokrácia és a kapitalizmus törvényeire hivatkozva mindenre rátegye a kezét. Vagy ez nem nyilvánvaló, csak az, hogy mi a Soros csecsét szopjuk?

Aki pedig azzal hadonászik, hogy minden népszabis komcsi, annak fogalma sincs egy szerkesztőség működéséről. Eszembe jutnak azok a boldog idők (egyébként tényleg azok voltak), amikor krónikás létemre lefideszeseztek. Meg lehet nézni, hogy már akkor is mennyire voltam én fideszes vagy jobboldali. Egy szerkesztőség bohémzavaros hely, még a vezércikkek sem mind politikusok, és egy csomó más rovat is van, bizony! Mit gondolnak az ócsárlók, a befőtteltevés módszerei a bal- vagy a jobboldalhoz tartoznak?

Az ilyen felületes (és ne feledjük, embertelen) oldalazás a gondolkodás tipikus megúszása. Ahogy Szilágyi N. Sándor mondja: "Nagyon kényelmes dolog ez, mert így az ember meg tudja magát óvni a gondolkodás fáradalmaitól." És aki a gondolkodást megússza, az sokszor az empátiát is szereti megúszni. Hát akkor tudja meg, tisztelt hölgyem és/vagy uram, hogy a keresztényi szeretet nem oldal, nem, életkor, vallás vagy hajszín kérdése!

Népszabadság tárcát közölt, sőt, olykor verset, színikritikát, recenziót, film- és tárlatkritikát. A Népszabadságban remek riportok és interjúk jelentek meg, és igazán kitűnő publicisztikák. Az a Varga Lajos Márton, akit egyébként volt szerencsém nem szeretni, mindig odafigyelt a határon túli írókra. És néhányan (Papp Sándor Zsigmond, Sipos Géza, Szekeres Attila és mások) három hónapot tölthettünk ott az 56-os Méray Tibor jóvoltából. 

Mindig megdöbbent, hogy akik a nagy magyar szabadság- és függetlenségvágyról dörögnek, mennyire óhajtoznak egy erős kéz után, és mennyire hajlandók bármit (és bárkit: egy hozzászóló szerint a népszabisok akasszák fel magukat) feláldozni érte. Vajon eszükbe jut-e ilyenkor, hogy az a kommunizmus is ilyen emberekre épült, melyet ők szívből gyűlölnek?

Nem ártana, ha eltöprengenének efölött.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr8211802687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Úgy látszik: megszűnik a NÉPSZAVA is... TGM
süti beállítások módosítása