Gyanakodnak a gyanútlanok - Ady Endre értelmezései

Egy Robotos Imre nevű régi káderes írt egy iszonyú "dokumentumriportot" Ady és Csinszka viszonyáról. Az igazi Csinszka 1975-ben jelent meg a budapesti Magvetőnél, a második, a visszhangokkal kiegészített kiadás Szembesítés címmel 1985-ben a bukaresti Kriterionnál.

A könyvben minden benne volt, ami a filológiai hibák ellenére is a tisztességes kutatás látszatát kelthette: Robotos minden levelet és cetlit összegyűjtött, versekre és az élet tényeire hivatkozott. Éppen csak az egész volt vidéki, s annak fényes bizonyítéka, hogy a hangyaszorgalom és az empatikus látás olykor megdöbbentően kizárja egymást. Robotos sem többet, és főleg sem kevesebbet nem állított, mint hogy Csinszka "lecsapott" Adyra, kihasználta és a halálba kergette; a költő pedig megszépítette ezt a viszonyt. Így jár az, aki a verseket egyfajta publicisztikának vagy közjegyzővel hitelesített nyilatkozatnak véli, úgy tapod egy életben, mint elefánt a porcelánboltban, a belső valósággal fikarcnyit sem törődik, és a szemére hányja Petőfinek, hogy nem is a konyhára fordult be, hanem csak a verandára.

Mindez arról jutott eszembe, hogy mostanában nagy sikert aratnak némely "Ady-magyarázók" (érdekes, Adyra rájár a bumfordi értelmezők rúdja), akik arról regélnek, hogy Ady "a szabadkőművesek zsoldosa volt", hogy "sokat ostorozta Tiszát, de végül megbánta, amit tett", meg arról, hogy "mégiscsak nagy költő volt", mármint ahhoz képest, hogy csalódott a magyarságban, és ezt ki is fejezte. 

Ezek az emberek azt várják, hogy a költőnek oka, célja és tisztánlátása legyen a világban. Mint minden szűk gondolati rendszer, "optimizmust" és "hazafiságot" várnak el tőle, és meg vannak sértődve, ha nem teljesíti vágyaikat. És mert verseit, sajnos, nagyra kell tartaniuk, úgy mentegetik, hogy az Isten őrizzen meg tőle. 

Holott Adynak szerintem még igaza is volt. Ha Tisza Istvánt nem egyénként, hanem szimbólumként tekintjük, egy osztály ikonjaként, akkor bizony nem nehéz belátni ezt — könyörgöm, olvassa el mindenki Kós Károly Levél a balázsfalvi gyűlésről című írását, és látni fogja, mennyire. A Kósnál Apponyi-, Adynál Tisza-, mindenütt "magyar vezér"-gőg és üres formák puszta őrzése egyidős Vereckével.

De ha nem volt igaza, akkor is: Ady, a költő, a szimbólumok mágusa, ez a kivételes más-világban-élő, másfajta igazságokról írt, mint amikre szükségünk van, amikor egyszerű tételeket szeretnénk igazolni. Mint minden huszadik századi költőnek, nem oka, célja és műsorvezetői tisztánlátása volt, hanem érzékenysége, magánya és szorongásai. Ezeket finoman kellene elemezni, ha volna szándék és készség erre.

117_ady_utolso_fenykepe.jpg

Akkor, amikor Robotos könyvének első, illetve második kiadása megjelent, a nagyvonalú, szellemmel és lélekkel olvasó, felkészült emberek egész serege szólalt fel ellene, s amennyire az idő távolából látszik, Bustya Endre, Láng Gusztáv, Marosi Péter és a többiek reakciója szinte mindenkit képviselt, és csak a gyanútlanok hittek Robotosnak. Ma mintha nem így lenne. De hát a remény talán megmarad nekünk.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr614874512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása