Drága vigasz - Nicolae Dabija regényéről

Házi feladat — ez a címe Nicolae Dabija regényének, mely riportszerűségében olyan könyvekkel rokonítható, mint a Hidegvérrel, még közelebbről az Ivan Gyenyiszovics egy napja vagy az Ithaka messze van. Mint azokban, ebben is van egy olyan karcoló mag, amelytől nem lehet eltekinteni, valóságosabb a valóságnál, hiszen az újságcikkek és a tényfeltárás, vagy egyszerűen a történelmi valóság igazolja. Az, hogy Szolzsenyicin "belülről" beszél a Gulágról, Kiss Jenő pedig a foksányi fogolytáborról, nem szorul külön indoklásra: tudják ők, miről beszélnek.

dabija.jpg

A moldáviai író könyve is ilyen. Maria Răzeșu és Mihai Ulmu története mindabban hordozza igazságát, amit megéltünk Európának ebben a szegletében, akár személyesen, akár pedig szüleink és nagyszüleink nekünk mesélt, ránk hagyományozódott elbeszélései révén. Hogy milyen volt egy román óra "illemtana" 1989 előtt, azt még nekem sem kell felvázolni, hiszen megéltem, mint ahogy azt is értem, hogyan lehetett sírni Sztálin halálakor, hiszen egy csomó ostobaságot nekünk is bemagyaráztak, és a mai napig küszködünk velük.

A regény legnagyobb erénye egyébként az a száraz, tárgyilagos stílus, amelyet Balázs Boróka jól közvetít magyarul (ebben bizonyára Csiby Károly lektor is a segítségére volt), és amely nem engedi az érzelmesség közelébe azt a szerelmi történetet, amely a Gulágon és egyéb kommunista megpróbáltatásokon vezet át. A küzdelem küzdelem, a magány magány, a kétségbeesés kétségbeesés, íróilag azonban mindez "szobahőmérsékleten" van tartva, és éppen ezért hiteles. "És akkor Mihai Ulmu elkezdte szövögetni tervét a szökésről, mint mindenki más, akiben még élt a remény." (55.) — ez az elbeszélés hőfoka, ez a kijelentő mondatos, száraz tényközlés, holott a borzalmak, ismétlem, teljesen azok, melyeket az ilyen könyvekből már ismerünk.

Az a belenyugvás ellenben, melyet Florenszkij atya is tanúsít, és amelyet egy közép- vagy nyugat-európai ember bizonyára passzivitásnak tartana, már inkább csak ortodox vidéken megszokott, vagy az ortodoxok közelében ismerős. Ahogy Nicolae Steinhardt is azt vallotta, hogy boldog volt a börtönben, úgy visel el Florenszkij atya is minden egyes pokoli megpróbáltatást.

A regény fejezetei előtt mottók olvashatók, mint az Abafi esetében, csak míg ott olykor funkciótlannak vagy egyenesen értelmetlennek hatnak, itt többnyire nem azok. Az ő esetükben egyébként lehetett volna alaposabb a fordító és a lektor: például Az első kihallgatás mottója Dosztojevszkijtől származik, de nem így hangzik: "Ha nem létezik Isten, minden megengedett", hanem így: "Ha nincs Isten, akkor mindent szabad." Akárhogy is, ezek az idézetek a világirodalom és a gondolkodás nagy áramába próbálják beilleszteni a Házi feladat történetét.

nicolae-dabija-alla-biblioteca-grigore-vieru-di-torino-copie.jpg

Nicolae Dabija szép, pontos könyvet írt egy olyan világról, amely arról győz meg, hogy az emberinek, a tartásnak és a szerelemnek mégiscsak volt esélye. Többek között azért sem hamis ez a regény, mert nem kínál olcsó vigaszt: az elbeszélés hosszú, sebző viszontagságok között kanyarog, úgy érkezik el a pillanatnyilag megnyugtató véghez. A kijelentő mondatok ugyanis valamiféle mitikus időt, egy személyfölötti, ciklikus valóságot is megteremtenek, amelyben a borzalom éppúgy visszatér, mint a boldogság.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr4114897814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása